A beteg épület szindróma

A beteg épület szindrómának nevezett tünetegyüttes arra a betegségre utal, melyet a környezetünkben található, gyakran ismeretlen eredetű vegyi anyagokra való túlérzékenység okoz.

A beteg épület-szindróma olyan betegség, amit a környezetünkben, elsősorban az épületekben lévő kemikáliák okoznak. A betegség súlyossága, illetve a tünetek nagymértékben függnek a már meglévő betegségektől: az asztmásokra, COPD-ben szenvedőkre például sokkal jobban hatnak ezek a gyakran nem beazonosítható anyagok. Szintén fokozottan jellemző lehet a betegség azokra, akik depressziósak vagy szorongásos zavaraik vannak. A vegyi anyagok mellett különböző gombák és baktériumok is szerepet játszhatnak a kellemetlen tünetek megjelenésében. A nőknél gyakoribb a tünetegyüttes.

Az épületekhez számos vegyi anyagot használnak, festékeket és oldószereket, lakkokat, felületkezelő szereket. Emellett a nem megfelelő szellőzés, akár a légkondicionálók miatt az épületek levegőjében olyan koncentrációban lehetnek jelen gombák, baktériumok és penész, amelyek könnyen kellemetlen tüneteket okozhatnak.

Megbetegítő munkahelyek Még az iroda küszöbét is alig lépte át, máris megfájdul a feje. Az asztalánál egész nap kókadtan ül, a szeme vörös, az orrát egész nap fújja, pedig nem náthás. Az Ön munkanapjai is így telnek? Akkor olvassa el cikkünket! A beteg épület-szindróma tünetei közé tartozik a fejfájás , a hányinger és hányás, az emésztési zavarok, a hasfájás, a hasmenés és puffadás, a szédülés, a fáradékonyság, az izomfájdalmak, az orrdugulás és tüsszögés, a bőr viszketése, a kiütések megjelenése, a torokfájás, a nyelési és légzési nehézségek, valamint a mellkasi fájdalmak. Emellett mentális problémák is jelentkezhetnek, például memóriazvarok, koncentrálási nehézségek és hangulatingadozás.

Mivel nagyon összetett betegségről van szó, és a tünetek is egyénenként különböző formában jelentkezhetnek, ezért nincs jól meghatározható kezelés, ami mindenkinél hatásos lenne. A lelki tényezőknek nagy szerepe van abban, hogy jelentkeznek-e a tünetek, ezért antidepresszánsokkal, szorongáscsökkentőkkel jó eredményeket lehet elérni. A tüneteket (például a fejfájást vagy a hasi görcsöket) a megfelelő gyógyszerekkel jól lehet kezelni.

A beteg épület szindrómának több kellemetlen tünete is lehet a fejfájástól a légzési nehézségekig

A beteg épület szindrómának több kellemetlen tünete is lehet a fejfájástól a légzési nehézségekig A beteg épület-szindróma kezelésénél, illetve megelőzésénél azonban hatalmas szerepe van annak, hogy milyen környezetben élünk. Vagyis ha változnak az épületeinkhez használt alapanyagok, és az azokat szabályozó előírások, akkor a betegek száma is csökkenni fog. Szintén jó hatással lehet a betegekre a különböző levegőszűrők használata, illetve a már meglevő rendszerek tisztítása, de a levegőt tisztíthatjuk bizonyos növényekkel is.

A beteg épület-szindrómát sok szakember ellentmondásosnak tartja, mert valójában nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy az igen kellemetlen tüneteket a környezetünkben található vegyi anyagok okozzák. Sajnos, a betegségeknek nincsenek egyértelmű és mindenkire vonatkoztatható tünetei, és olyan diagnosztikai eljárás sem létezik, amely segítene meghatározni, hogy valóban ezen anyagokra való allergiáról van szó. Emellett pedig jól meghatározható terápia sincs, amely minden esetben gyógyítaná a betegséget.

A beteg épület-szindróma nem összekeverhető azokkal a betegségekkel, melyeknél az épület "vektorként", vagyis közvetítőként szerepel (ezek közé tartozik például a légiós betegség ). Ezeknél jól meghatározható a betegségért felelős kórokozó, míg a beteg épület szindrómánál nincs ilyen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!