A nap képe: drága lesz a fürdőzés

Nem zárnak be a budapesti fürdők, de emelik a jegyárakat.

Bár az ország több városában is bezárják az uszodákat az egyre emelkedő rezsiköltségek miatt, a fővárosi fürdőket üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. egyelőre nem tervez ilyen lépést – írta a Népszava. Ugyanakkor jelentős áremelést kénytelenek végrehajtani, mert a rezsiemelés mellett az infláció és az orosz, ukrán vendégek kiesése is megborítja a cég költségvetését.

A Gellért Fürdőben 15 százalékkal drágult a belépőjegy. Fotó: Getty IMages

Összehasonlításul: a cég energiaszámlái az idei 1,4 milliárd forintról 4 milliárdra nőhetnek jövőre. Emiatt a fürdők nyitvatartása rövidülhet, korlátozhatnak egyes szolgáltatásokat (például a szaunák kinyitását), és mindenképpen emelniük kell a jegyárakat is.

Első körben szeptember 10-től 15 százalékkal emelték meg a Széchenyi, a Rudas és a Gellért fürdők hétvégi belépőinek árát. A kieső bevételeket a jegyeken túl ingatlaneladással is kompenzálnák: eladnák az egykori újpesti uszoda telkét, valamint a Rác fürdő mellé épült hotelt.

A BGYH a körülmények ellenére bízik abban, hogy az év végére nyereségesek lehetnek, ugyanis nagyon sikeresen zárták az első félévüket és a nyári szezont is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!