18-an kaptak ételmérgezést egy éttermi menü miatt

Ételmérgezés miatt kerültek többen kórházba Zalaegerszegen. Mindannyian ugyanabból a menüből ettek ebédre.

Csaknem húsz beteg jelentkezett ételmérgezéses tünetekkel a napokban a zalaegerszegi kórházban. A megbetegedéseket valószínűleg egy étterem menüjének elfogyasztása okozta.

férfi rosszul van evés után
A betegek hányással, hasmenéssel kerültek kórházba. Fotó (illusztráció): Getty Images

Ugyanott ebédeltek

A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház megerősítette, hogy szerdán az éjszakai órákig 14 páciens érkezett a sürgősségi betegellátó osztályukra ételmérgezésre utaló tünetekkel, négy további beteg pedig telefonon igényelt segítséget. Valamennyien ugyanabban az étteremben ebédeltek, ugyanabból a menüből.

A sürgősségi osztályra került páciensek az állapotuknak megfelelő kezelésben részesültek, majd megfigyelés után hazamehettek” – közölték.

Még tart a vizsgálat

A kórház felvette a kapcsolatot a kormányhivatal szakigazgatási szervével, bejelentette az esetet, a fertőzés okának kiderítése érdekében pedig az illetékes laboratóriumba továbbították a vizsgálati mintákat. Az információk szerint a betegek hányással, hasmenéssel kerültek kórházba.

Az étterem vezetője név nélkül az is elárulta, hogy ő maga is bejelentette a történteket a kormányhivatalnak szerdán. A népegészségügyi osztály munkatársai pedig csütörtök délelőtt meg is kezdték a vizsgálatot.

Bolti leves okozta egy 79 éves olasz nő halálát – súlyos ételmérgezést kapott tőle
Botulizmust kapott egy szupermarketben vásárolt kész levestől egy idős nő. A fogyasztó bele is halt a súlyos ételmérgezésbe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!