Őszi feltöltődés csodás helyszínen, a büki termálvíz erejével (x)
Az ősz az év gyönyörű időszaka arra, hogy élvezze a természet változó színeit, a napsütést, és a már hűvös szellő simogatását. Ezekben a hónapokban érdemes felkészítenie szervezetét a téli hónapokra, hogy ne döntsék le lábukról a betegségek.
Finn modellel népszerűsítenék a Balatont
Decemberben ugyan több ezer turistát várnak a Balatonra a térség turisztikai szakemberei, de úgy vélik, hogy a balatoni települések összefogásával, a finn modellhez hasonló Mikulás-projekttel jobban ki lehetne használni az adventi időszakot.
Megdöbbentően olcsón mehetünk most luxusnyaralásra
Már a koronavírus-járvány is jócskán megtépázta az óceánjáró luxushajókat üzemeltető cégeket, a mostani energiaválság és az elszálló infláció azonban egyre inkább a csőd szélre sodorja ezeket a szolgáltatókat. Kétségbeesett próbálkozásként most drasztikus árcsökkentésekkel igyekeznek talpon maradni.
A Holt-tengerben lebegtünk egy kabinba zárva
Lebegőkabin, súlyfürdő, antigravitációs futópad, illetve hiperbár oxigénterápia – többek között az alábbi szolgáltatásokkal várja vendégeit a Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark újonnan megnyílt egészség- és gyógyászati centruma. Körbejártuk és mi is kipróbáltuk a fürdő újdonságait.
A turizmust is sanyargatják az emelkedő költségek
A járványügyi korlátozások megszűnésének köszönhetően egyre dinamikusabban épül vissza a beutazó turizmus Magyarországon, annak ellenére is, hogy a háború miatt elmaradnak az ukrán és az orosz turisták, a szigorú kínai covid-szabályok miatt pedig a kínai utazók is. A folyamatosan emelkedő költségek is nehéz helyzetet teremtenek.
Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.