Tűzijáték: fontos dolgot jelentett be a MÁV

A vonatokon és a Volánbusz járatain is felhasználható a MÁV kedvezményes, kétezer forintos jegye, amivel a budapesti tűzijátékra érkezőket segíti a vasúttársaság.

Speciális, fixáras retúrjeggyel utazhatnak a most szombatra halasztott ünnepi programra és onnan haza az érdeklődők a hétvégén - mondta az M1 péntek reggeli műsorában Biber Anett, a MÁV Zrt. szóvivője. A jegyet akár úgy is igénybe lehet venni, hogy Budapestre vonattal érkeznek, a fővárosból pedig busszal utaznak haza az emberek.

Idén is nagy tömeget várnak a tűzijátékra. Fotó: Getty Images

Sokakat vonz a fővárosba az ünnepi tűzijáték

A menetjegy a vasúton a második kocsiosztályra szól, a felárak (például az IC helyjegyé) megfizetése vagy az autóbuszok kiegészítő jegyeinek megváltása alól nem mentesít. A jegyeket pénteken és szombaton és a hazaútra még vasárnap is lehet használni - tette hozzá Biber Anett. A kedvezményes jegy leginkább azoknak éri meg, akik 100 kilométernél messzebbről érkeznek az ünnepi rendezvényre.

A családoknak, csoportoknak további kedvezmény is jár. A jegy egy utazó esetében 2000 forint, de ha ketten utaznak, 2800 forint. Három utazó esetében szintén 800 forinttal emelkedik az ár, ha pedig négyen utaznak, akkor 4400 forintot kell fizetni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!