Kiderült, bezárnak-e a budapesti fürdők

Nem tervezi a budapesti fürdők bezárását a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH): energiaválság-forgatókönyvvel készülnek a télre, és mindent megtesznek azért, hogy egyetlen fürdőt se kelljen bezárniuk a magas energiaárak miatt.

Nagyon eredményes csaknem tíz hónapon vannak túl a budapesti fürdők, szerencsére a koronavírus-járvány utáni vendégforgalom visszarendeződése sokkal gyorsabb volt, mint amire számítottak. Amikor viszont elindult az ukrajnai háború, volt némi megtorpanás – idézte a Turizmus.com a BGYH vezérigazgatóját, Szűts Ildikót.

A lap azt írta, a legfrissebb októberi adatok alapján a budapesti fürdők a vendégszám alapján, a járvány előtti, 2019-es évhez képest az év első tíz hónapjában 80-85 százalékon állnak. Az árbevétel ugyanakkor körülbelül 110 százalékon van, amelyhez hozzájárult, hogy két alkalommal árat emeltek a külföldiek által is látogatott fürdőkben.

energiaválság, fürdők
A budapesti fürdők energiaválság-forgatókönyvvel készülnek a télre. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A fürdők távhőt, villamosenergiát és földgázt használnak. A földgázra júniusban írták ki a közbeszerzést, de az egyetlen ajánlattevő végül az MVM Next volt, amely az akkori világpiaci árhoz igazította a díjait. Végül 1336 forint/köbméter árszintet kaptak (áfa nélkül). Szűts Ildikó szerint magasnak tűnhet az ár, de abban az időszakban számtalan nagy fürdő ajánlatot sem kapott szolgáltatóktól.

Nem volt választásuk

Négy fürdő van, amelyek gázfelhasználás szempontjából meghatározóak: a Széchenyi, a Gellért, a Rudas és a Lukács. Ezek a gázfogyasztás több mint 90 százalékát teszik ki. Amennyiben nem kötnek szerződést, ezeknek a fürdőknek a működése, szolgáltatásai ellehetetlenülnek. Ezzel pedig kockáztatták volna a budapesti turizmust is, hiszen Budapest fürdőfőváros, és természetesen a BGYH üzleti eredményességét is érintené a döntés, tehát tulajdonképpen nem volt választásuk – részletezte az energiakérdést a vezérigazgató.

A BGYH még július végén összeállított egy energiaválság-tervet, amelyben minden egyes fürdőben részletesen feltérképezték a fogyasztásokat, például egy szauna esetében akár fűtőszálanként. Így képesek modellezni azt is, hogy ha lekapcsolnak egy szaunakályhát két órára, mennyi energiát spórolhatnak meg vele.

Így próbálnak spórolni

„Fürdőbezárással nem számolunk, de szolgáltatási portfóliócsökkentéssel igen” – mondta Szűts Ildikó. Példaként említette a Lukács fürdőt, ahol a gázfogyasztást úgy próbálják minimalizálni, hogy hőcserélő-bővítéssel, a fürdőben elérhető 55 Celsius-fokos vizet fűtésre használják. Megbeszélték a vendégekkel azt is, hogy később indítják a gőzt, vagy rövidebb ideig üzemeltetik; lekapcsolják az élményelemeket; illetve nem mindegyik szaunát fűtik fel teljes üzemidőben – persze ezek a döntések a vendégszámoktól is függnek.

A vezérigazgató közlése szerint Pesterzsébeten, a Rudasban és a Széchenyiben is lesznek hasonló takarékossági intézkedések – ez utóbbiban a gőzkabinokat később indítják majd. Reményeik szerint a gázfogyasztásban legalább 30, a távhő- és a villanyszámlában pedig 20-25 százalékot takarítanak így meg. A BGYH 2022-re korábban nagyjából 1,6 milliárd forint energiaköltséggel számolt, de ez most nagyjából 4,7-4,8 milliárd forintra nőhet. Ha nincs a válságterv, akkor akár a 6 milliárd forintot is elérhetné az energiaköltségük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.