Plasztikai turizmus: mik a menő helyek?

A Leeds Egyetem szakemberei által elvégzett vizsgálat elsőként próbált annak utánajárni, milyen motivációk állnak az egyre szaporodó plasztikai turizmus hátterében.

A két éven át tartó kutatás során mélyinterjúk, videofelvételek, fényképes naplók és kérdőívek segítségével több, mint száz, Angliából, Ausztráliából és Kínából érkező páciens, valamint hasonló mennyiségű, a plasztikai sebészet terén tevékenykedő szakember véleményét gyűjtötték össze a kutatók.

Noha a plasztikai műtétek során szerzett rossz tapasztalatok szinte kivétel nélkül mindig címlapra kerülnek, a kutatók azt tapasztalták, hogy az alanyok 98 százaléka szükség esetén újra elvégeztetné magán ugyanazt a műtétet, ugyanabban az országban, ahol korábban, és a legtöbben kifejezetten elégedettek voltak az őket kezelő orvosokkal, akikről a sztereotípiákkal ellentétben egyáltalán nem azt a látszatot keltették, hogy pénzéhes milliomosok lennének, akik mások hibáiból nyerészkednek.

Amint arról a kutatást vezető Ruth Holliday professzor beszámolt, a megkérdezett páciensek átlagos emberek voltak, szerény jövedelemmel, akik azért mentek külföldre, mert saját országukban nem tudták megfizetni a műtéteket. A plasztikai műtétet hátterében csak elenyésző számban állt a külső öncélú felturbózása, jellemzőbbek voltak a kisebb korrekciós beavatkozások, például orr- vagy fülműtétek, illetve a szülés utáni has- és mellplasztikák, valamint a ráncfelvarrás. A helyszín kiválasztásánál a többség az alapján döntött, hogy hol kapja meg a legjobb minőségű kezelést, és bár néhányan beszámoltak arról, hogy ha már eljutottak az adott országba, akkor már körül is néztek ott, a legtöbben inkább hazautaztak, amint lehetett.

Arra a kérdésre, hogy mi alapján választottak plasztikai sebészt , a leggyakrabban azt a választ adták, hogy más páciensek interneten közzétett beszámolói befolyásolták őket, és a különféle, plasztikai turizmussal foglalkozó ügynökök ajánlataiban kevésbé bíztak meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!