Nem csökkent a magyarok utazási kedve

A koronavírus-járvány az utazási kedvet a vártnál kevésbé vetette vissza az idén, jövőre pedig a pandémia előttinél is magasabb lehet a fogyasztók utazási hajlandósága - derült ki egy friss felmérésből.

A kutatást a magyar Szallas.hu Zrt.-ből és a kelet-közép-európai régió további legnagyobb szállásportáljainak összeolvadásából létrejött Szallas Group négy országában - Magyarország mellett Lengyelországban, Csehországban és Romániában - végezték, online adatfelvétellel. A több mint 6 ezer ember bevonásával végzett felméréshez a kérdőívet és az elemzést a Nielsen IQ globális piackutató vállalat készítette.

A megkérdezettek 92 százaléka az idén és tavaly is legalább egy alkalommal utazott, és 99 százalékuk tervezi ezt a járvány utáni időszakban - mutatott rá a Szallas Group és a Nielsen IQ közös, reprezentatív kutatása. Az eredményekből az is kiderült, hogy míg idén a válaszadók alig ötöde utazott külföldre és belföldre egyaránt, addig jövőre ezt már több mint felük tervezi.

A felmérés szerint a magyarok többsége inkább a környező országokba - Horvátország, Románia, Csehország, Lengyelország - utazna szívesen. Ez a regionális utazási igény egyébként nemcsak itthon, de a teljes kelet-közép-európai piacon egyre erősebb.

A járvány ellenére sem csökkent a magyarok utazási kedve.
A járvány ellenére sem csökkent a magyarok utazási kedve. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A nyaralás az első

Az utazási motivációk között a nyaralás marad az elsődleges, 68 százalék válaszolta ezt, de figyelemreméltó a növekedés az egészségturisztikai célú és a kulturális körutazások szegmensében. Előbbi céllal belföldön korábban a válaszadók negyede utazott , ezt a járvány után már harmaduk tervezi. A külföldi körutazások esetében még markánsabb az emelkedés: 15 százalékról 27 százalékra nőtt az arányuk a járvány előtti időszakhoz képest.

A belföldi úti célokat tízből kilenc válaszadó saját autóval keresi fel a pandémiától függetlenül is, a járvány hatására azonban 59 százalékról 68 százalékra nőtt azok aránya, akik külföldre - elsősorban a környező országokba - autóval utaznak.

Szilveszterre megtelhetnek a magyarok által is kedvelt osztrák, svájci, olasz és francia síparadicsomok külföldi turistákkal, és már most sem könnyű az év utolsó napjaira szállást foglalni a népszerű helyekre. Az esetleges járványügyi szigorítások azonban akár minden tervet keresztülhúzhatnak - megint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.