Koronavírus: jövő vasárnaptól így utazhatunk Angliába

A jövő hét végétől gyorsteszt elvégzése is elegendő lesz az angliai beutazás után azoknak, akik a koronavírus elleni védőoltás összes szükséges dózisát megkapták.

A brit közlekedési minisztérium és az egészségügyi tárca közös pénteki bejelentése szerint október 24-én, vagyis jövő vasárnap új tesztelési szabályozás lép érvénybe. A rendelet értelmében a nemzetközileg elismert vakcinákkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás, vagyis a brit kormány által járványügyi szempontból nem kiemelten kockázatosnak tartott országokból érkezők számára megszűnik az angliai érkezés utáni második napig elvégzendő, kijelölt laboratóriumokba visszaküldendő PCR-teszt kötelme is. Ehelyett a jóval olcsóbb, néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt elvégzése is elégséges lesz. A gyorsteszthez szükséges készletet október 22-étől lehet megrendelni a brit kormány által jóváhagyott egészségügyi magánszolgáltatóktól. E szolgáltatók listája is október 22-én jelenik meg a kormányzati honlapon .

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Változnak a beutazási szabályok az oltottakra vonatkozóan.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Fényképpel kell igazolni az eredményt

Az angliai érkezés utáni gyorsteszt otthoni elvégzését a beutazók a gyorsteszt eredményéről készített fényképfelvétellel igazolhatják. A fotót - amelyen látszania kell a gyorsteszt-készlet megrendeléséhez tartozó referenciaszámnak is - annak az egészségügyi magánszolgáltatónak kell visszaküldeni az eredmény hivatalos igazolása érdekében, amelyiktől az utas a tesztet megrendelte. Ha a beutazók olyan angliai repülőtérre érkeznek, ahol működik gyorstesztek elvégzésére alkalmas szűrőközpont, előzetes megrendelés alapján ott is elvégeztethetik a koronavírus -szűrést.

Ez a teendő, ha pozitív a teszt

A járvány gyors terjedése miatt Romániában sorra zárnak be az iskolák , míg Ukrajnában felfüggesztik az oltatlan pedagógusok munkaviszonyát.

Ha a gyorsteszt pozitívnak bizonyul, akkor elkülönítésbe kell vonulni, és az eredményt egy PCR-teszt elvégzésével kell ellenőrizni. Ebben az esetben a PCR-teszthez szükséges készletet a brit állami egészségügyi szolgálattól (NHS) nhs.uk/coronavirus lehet ingyenesen megrendelni, vagy az Anglián belül hívható 119-es telefonszámon. Az Európai Unió országaiból - köztük Magyarországról - Angliába érkezők az EU digitális igazolásának bemutatásával tudják bizonyítani, hogy megkapták a COVID-19 elleni oltásokat.

A könnyítés feltételei

Fontos azonban megjegyezni, hogy csak azokra érvényes az angliai beutazási feltételek könnyítése, akik az Oxford/AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech- vagy a Moderna-vakcináit, ezek bármilyen kombinációját, vagy az egykomponensű Janssen-oltóanyagot kapták meg az angliai érkezés előtt legalább 14 nappal. A 14 napos időszakot nem az utolsó oltási dózis beadásának napjától, hanem a következő naptól kell számolni.

Az utóbbi időben egyre több gyermek szorul kórházi ellátásra koronavírus-fertőzés miatt Ukrajnában - közölte Szerhij Dubrov, az ukrán orvostudományi egyetem aneszteziológiai és intenzív terápiás tanszékének vezetője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!