Kevesebben mentek idén a Balatonra

Budapest turizmusa a külföldi vendégeknek köszönhetően jól zárt júliusban, a Balatonhoz azonban jóval kevesebben érkeztek, mint tavaly.

Kevesebb magyar ment idén a Balatonra

Idén júliusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,8 százalékkal nőtt, a belföldi vendégek által eltöltötteké 0,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a KSH friss adataiból, amelyet a hvg.hu szemléz. Összesítve 1,3 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégéjszakában mért vendégforgalma.

A magyarok felének nincs pénze nyaralni 2018. július 2-án számoltunk be róla, hogy az Európai Unió lakosságának több mint egyharmada nem utazott el nyaralni 2016-ban. Az otthon maradók csaknem fele pénzügyi okokra hivatkozott - közölte a tavalyelőtti adatokat összesítő jelentésében az unió luxembourgi központú statisztikai hivatala. Adataik szerint a magyarok 48,8 százaléka nem utazott sehová 2016-ban. Ennek indokaként 46,4 százalékban pénzügyi nehézségeket, 22,1 százalékban egészségügyi, 3,5 százalékban családi okokat és egyéb kötelezettségvállalásokat jelöltek meg. Az otthon maradók 15,2 százaléka munkára vagy tanulásra hivatkozott és 2,9 százaléka nem kívánt semmilyen utazást tenni.

Kevesebben mentek idén a Balatonra, mint tavaly, Balaton nyaralás turizmus utazás
Kevesebben mentek idén a Balatonra, mint tavaly

A külföldi vendégek száma megközelítette a 700 ezret, vendégéjszakáik száma pedig majdnem kétmillióra nőtt. Minden második vendégéjszakát a Budapest-Közép-Dunavidék régióban töltöttek a külföldiek. A Balatonnál lényegében nem változott a külföldi vendégéjszakák száma.

4,3 százalékkal kevesebb vendégéjszaka a Balatonnál

A belföldi vendégek száma 2,6 - az általuk eltöltött vendégéjszakáké 0,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi magas bázishoz képest, de így is meghaladta a 2,5 milliót. A legnépszerűbb régióban, a Balatonnál 4,3 százalékkal kevesebb vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek. A második legtöbb belföldivendég-éjszakát Észak-Magyarországon töltötték el a belföldi vendégek, ahol 5,3 százalékos növekedést mértek a szálláshelyek.

A szállodák szobakihasználtsága 2,1 százalékponttal 72,5 százalékra nőtt. Az összes bruttó árbevétel folyó áron 2,3 százalékkal 59 milliárd forintra emelkedett.

2018. július 31-én 3447 kereskedelmi szálláshely közel 99 ezer szobával és 345 ezer férőhellyel várta a vendégeket. A szobák száma változatlan volt, a férőhelyek száma 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Gyógyszermaradványok a Balatonban Szeptember 7-én számoltunk be róla, hogy évente több alkalommal is vizsgálják a Balaton vizét a limnológiai intézet munkatársai. A Zala folyónál, a Balaton északi és déli partjánál, valamint Siófoknál, a Sió csatorna mentén, összesen 53 helyről gyűjtenek mintákat a szakemberek. Az idei ellenőrzéskor többféle gyógyszermaradványt is találtak a tóban: leggyakrabban antidepresszáns és epilepsziaellenes hatóanyagokat mutattak ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?