Olcsón kiszűrhetik a tengervíz sótartalmát
A grafén világméretű problémát oldhat meg azzal, hogy képes kiszűrni a tengervíz sótartalmát, méghozzá egyszerűen, gyorsan és valószínűleg olcsón. Laboratóriumban működik az eljárás, de kell még néhány év, amíg ipari méretekben is alkalmazhatják - mondta Bíró László Péter, az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete nanoszerkezetek csoportjának vezetője az InfoRádióban.
Megvannak az új antibiotikumok receptjei
Hosszú ideig a középkori gyógyszereket irrelevánsnak tekintették. Ezt az időszakot ugyanis olyan sötét világnak tartották, amelyben a tudomány fénye éppen csak pislákolt vagy ki is aludt. Néhány középkori tudós munkája azonban olyan nyomokat hagyott, amelyek komoly segítséget adnak az új antibiotikumok kereséséhez.
Meghökkentő, de megvalósítanák a gondolatátvitelt
Újabb ambiciózus tervvel állt elő Elon Musk dél-afrikai származású amerikai üzletember, akinek nevéhez már jelenleg is számos meghökkentő üzleti vállalkozás sikere fűződik. A milliárdos olyan céget alapított, amelynek célja, hogy lehetővé tegye a gondolatátvitelt emberek és számítógépek között.
Így károsítja a testet a légszennyezettség
Súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak a levegőben szálló, például a járművek által kibocsátott szennyező nanorészecskék: belélegezve a tüdőbe és a vérkeringésbe jutnak, ahol növelik a szívroham és a szélütés kialakulásának kockázatát - közölték brit kutatók.
Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.