Sosem létezett az első éjszaka joga

Először a 18. századi irodalomban és színpadi művekben tettek említést az első éjszaka jogáról, ám valószínűtlennek tűnik, hogy bármikor élt volna ilyesfajta rendelkezés.

A középkorban játszódó könyvek és filmek kedvelt témája az "Ius primae noctis", vagyis az első éjszaka jogának kegyetlen törvénye. Ennek értelmében az eladósorba került jobbágy lányoknak a földesúr vette el a szüzességét, alattvalói pedig nem tehettek ez ellen semmit. Történészek szerint ugyanakkor mindez csupán egy legenda, amelyet egyetlen középkorból származó irat sem rögzít, ilyesfajta jogot így valószínűleg nem hogy egy földesúr, de még a király sem gyakorolhatott. Akkor mégis honnan ered ez a kifejezés, és mitől vált ilyen közismertté?

A Vatikán sem engedhette volna

A középkor katolikus Európájában az egyházi szigor határozottan tiltotta a terhesség megelőzésének bármilyen módszerét, a magzatelhajtás pedig boszorkányságnak számított. Az alábbi cikkünkben a fogamzásgátlás történetét dolgozzuk fel.

Ez a törvény az akkori kor szellemiségéhez nehezen illeszkedik, hiszen a komoly politikai súllyal bíró Vatikán sosem szentesített volna egy olyan rendelkezést, mely szerint egy nőnek ne az Úr színe előtt férjéül fogadott férfi vegye el az ártatlanságát. A nemesek és a jobbágyok közti hatalmas társadalmi különbség miatt is elképzelhetetlen lett volna ez, nem is beszélve az effajta afférokból született gyermekek okozta bonyodalmakról.

a jobbágylányok szüzességét elvevő földesúr egyszerű rémmese

A jobbágylányok szüzességét elvevő földesúr egyszerű rémmese

A téves közhiedelmeket felkutató Urbanlegends cikke szerint sem írott törvényként, sem a szokásjog íratlan szabályaként nem létezett az első éjszaka joga, a jobbágylányok szüzességét elvevő földesúr egyszerű rémmese, ami a 18. században, a francia felvilágosodás korában kezdett el széles körben terjedni. Ebben az időszakban ugyanis a sötét középkort minél sötétebbnek próbálták lefesteni, hogy nagyobb legyen a kontraszt az akkori állapotok és a felvilágosult világ között. Ugyanezen okokból terjedt el az a tévhit is, hogy Kolumbusz korában laposnak gondolták a Földet , holott már az ókori görögök is megállapították, hogy ez nem így van. Az első éjszaka joga először irodalmi és színpadi művekben jelent meg a 18. század végén, például Voltaire-nél, Mark Twainnél, illetve említésre került a Figaro házasságában és a Rigolettóban is.

Forrás: Index

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!