A magas férfiaknak nagyobb esélye van agresszív prosztatarákra és a betegség miatt bekövetkező elhalálozásra egy friss brit kutatás szerint. Brit tudósok úgy találták, hogy minden további 10 cm a magasságban az életveszélyes prosztatarák esélyét 21 százalékkal, a halálozásét a betegségtől pedig 17 százalékkal növeli. Egyúttal arra is bizonyítékot találtak, hogy az elhízás is növeli az agresszív prosztatarák kialakulásának esélyét.
A kutatás vezetője, Dr. Aurora Pérez-Cornago, az Oxfordi Egyetem munkatársa szerint a magasság és a prosztatarák összefüggése új kutatások előtt nyithatja meg az utat - például a korai táplálás és növekedés irányában -, hogy jobban megérthessük a mechanizmusokat, amelyek végül a betegséghez vezetnek. Azt pedig világosan látszik az eredményekből, hogy mennyire lényeges az optimális testsúly elérése, illetve megtartása mindnyájunk életében.
A tanulmány egyébként nem a magasság és általában a prosztatarák, hanem kifejezetten az agresszív prosztatarák között talált összefüggést. Ami a testsúlyt illeti, leginkább a derékbőséget figyelték (ugyanis a kifejezetten izmos embereknek is lehet magas a testtömegindexe , így félrevezető lehet, ha csak ezt nézik), és úgy találták, hogy minden plusz 10 cm a derékban 13 százalékkal növelte a prosztatarák esélyét, illetve 18 százalékkal a halálozásét.
A túlsúlyos, prosztatarákban szenvedő emberek magasabb halálozási arányához ugyanakkor az is hozzáteszi a magáét, hogy a kutatók szerint nekik eleve nagyobb a prosztatájuk, míg a prosztataspecifikus antigén koncentrációja alacsonyabb a testükben, ami megnehezíti, hogy idejében észleljék a betegséget.
A kutatáshoz 141,896 európai, döntő többségében fehér férfi adatait vetették össze: közülük az átlagosan 14 évnyi követési idő során 7 ezren lettek prosztatarákos betegek, akik közül 934 belehalt a betegségbe .
Dr. Matthew Hobbs, a Prostate Cancer UK vezetője szerint nagyon érdekes, hogy bizonyos fizikai jegyeket összefüggésbe lehet hozni az agresszív prosztatarákkal, mert ez segíthet azonosítani a betegséghez vezető genetikai markereket, illetve korai fejlődési sajátosságokat. Ami pedig a túlsúlyt illeti, Hobbs aláhúzza, hogy bár a túlsúly, úgy tűnik, valóban rizikótényező a betegségben, ennek összefüggéseit még nem értjük pontosan, másrészt pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a prosztatarák potenciálisan mindenféle alkatú és méretű férfit veszélyeztető betegség.
