Vesekő elleni diéta

Kutatók szerint a magas vérnyomás elleni étrend a vesekő megelőzésében is fontos szerepet játszhat.

A tanulmányban a DASH (Dietary Approaches to Stop Hypertension ) diéta hatását vizsgálták, mely gyümölcsökben, zöldségekben, hüvelyes növényekben, dióban, tejtermékekben és teljes kiőrlésű magvakban gazdag, míg kevés benne az édesített üdítők, a vörös és a feldolgozott hús mennyisége.

A tanulmányban a kutatók 3.426 vizeletmintát vizsgáltak 24 órán keresztül. Az eredmények között vegyesen voltak vesekőre már diagnosztizált és egészséges önkéntesek. Az egyforma folyadékbevitel ellenére azoknak az embereknek, akik a DASH-diétát követték, több volt a vizeletük, mint azoknak, akik nem követték a diétát. A nagyobb vizeletmennyiség talán az elfogyasztott ételek magasabb víztartalmának köszönhető. A tanulmány azt is megmutatta, hogy a DASH diétán levők vizelete magasabb citráttartalmú, ez a vegyület a kalciumtartalmú vesekövek egyik összetevője.

A DASH diéta két fő alkotóeleme - az alacsony zsírtartalmú tejtermékek és a növényi táplálékok - a leghatásosabbak a vesekő elleni harcban, mutatta ki a tanulmány. Az eredmények azt sugallják, hogy a DASH-diéta segíthet megelőzni az újabb vesekő megjelenését is, mondták el a kutatók.

A tanulmány a Clinical Journal of the American Society of Nephrology folyóiratban lesz olvasható. "Hisszük, hogy eredményeink fontosak a DASH-diéta vesekő kiújulására kifejtett hatását vizsgáló kutatások körében" - nyilatkozta Dr. Eric Taylor a folyóirat egyik sajtóközleményében.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!