Tovább élnek, akiknek van unokájuk

A másokról gondoskodó idős emberek tovább élnek, mint azok a társaik, akik alkalmanként sem segítenek be a rokonaiknak, ismerőseiknek - állapította meg egy új nemzetközi tanulmány.

A kutatók több mint ötszáz idős ember adatait vizsgálták meg az 1990 és 2009 között készített berlini korosodási tanulmányt elemezve. Az alanyok 70 és 103 éves kor közöttiek voltak. A kutatók szándékosan nem vonták be a vizsgálatukba azokat a nagyszülőket, akik unokáik elsődleges gondviselői voltak.

Jelzésértékű eredmények

A szakemberek megnézték, hogy a tanulmány kezdetét követően mekkora volt a halálozási arány azoknak az idős embereknek a körében, akik nagyszülőként olykor vigyáztak az unokáikra, azok körében, akik nem, és azon idősek esetében, akiknek nem volt gyermekük vagy unokájuk, de gondoskodtak a környezetükben élőkről.

Ha valaki gondoskodik egy másik személyről, az pozitív hatással van az egészségére
Ha valaki gondoskodik egy másik személyről, az pozitív hatással van az egészségére

Az Evolution and Human Behavior című folyóiratban közölt eredmények szerint a gondoskodó nagyszülők, valamint az unokátlan, de a gyermekeiket - például a házimunkában - segítő idős emberek fele még nagyjából tíz évvel az 1990-ben készített első interjút követően is életben volt.

A másokról nem gondoskodó, másokat nem segítő idős embereknek azonban nagyjából a fele már az első interjú utáni öt évben meghalt.

Gondoskodni is csak mértékletesen!

A Bázeli Egyetem, az Edith Cowan Egyetem, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem és a berlini Humboldt Egyetem, valamint a berlini Max Planck Humánfejlődési Intézet szakembereinek eredményei szerint nem csupán a családtagokról való gondoskodásnak van jótékony hatása az élettartamra.

Egy korábbi kutatás szerint a lelkiismeretesség is hozzájárul a hosszabb élethez. Részletek itt.

Az adatok szerint a másoknak érzelmi támogatást nyújtó gyermektelen idős emberek fele még hét, míg a másokon nem segítő társaik már csak négy évet éltek az első interjú után.

A Max Planck Humánfejlődési Intézet munkatársaként dolgozó Ralph Hertwig szerint ugyanakkor fontos a mértékletesség. "Ha valaki mérsékelt szerepet vállal egy másik személyről való gondoskodásban, az a jelek szerint pozitív hatással van az egészségére. Ugyanakkor korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a túl intenzív beavatkozás stresszt okoz, ami negatív hatással van a fizikai és a mentális egészségre".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!