Súlyos szívbetegség lehet génjeinkbe kódolva

Kutatók kapcsolatot találtak a szívelégtelenség és génjeink, illetve környezetünk között, amely új lehetőséget kínál a szívbetegség kezelésére.

A Cambridge-i Papsworth Kórház kutatói balesetben elhunytak és szívelégtelenség miatt transzplantáltak szívizomszövetét összehasonlítva elsőként jutottak arra a következtetésre, hogy a betegek DNS-e bizonyos helyeken metilált, míg az egészségeseké nem. Ennek során az emberi DNS 4 féle bázisa közül a citozinhoz egy metilcsoport kötődik, s egyes gének kifejeződése megváltozik. A DNS-metiláció a fejlődésben - háziméhekben ennek hatására dől el, hogy a genetikailag egyforma lárvák közül kiből lesz méhkirálynő és kiből munkás, de ez magyarázza emberi egypetéjű ikrek más-más betegségekre való hajlamát is -, rosszindulatú daganatok kialakulásában, szkizofréniában és diabéteszben is igen fontos szerepet játszik.

Dr. Roger Foo, a Cambridge-i Egyetem vezető kutatója úgy véli, az életmód és környezeti tényezők által befolyásolt DNS-metilációban megtalálták az összefüggést a külső tényezők és a szívelégtelenség között. "Segíthet a szívelégtelenség rizikójának megállapításában; alapjaiban változtathatja meg a több mint 700.000 angolt érintő betegség terápiáját " - fejtette ki Foo a PLoS ONE folyóiratban. A kutató a metilált DNS-t mintegy ötödik bázisként emlegeti.

"Támogatunk minden vizsgálatot, a terápiás alkalmazásra irányuló kutatást" - mondta Jeremy Pearson professzor, a projektet segítő British Heart Foundation igazgatóhelyettese. "Tudjuk, hogy sok gén szerepet játszik a szívelégtelenségben. Eredményeink kapcsolatot teremtenek a genom és a betegség között" - fűzte hozzá a cikk vezető szerzője, a Cambridge-i Egyetem kutatója, Dr. Mehregan Movassagh.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +6 °C

Feloszlanak a gomolyfelhők, az ország északkeleti felén többfelé kiderül az ég. A délnyugati országrészben azonban erőteljessé válik a felhőképződés estétől, a felhőzet egyre több helyen záródhat. Csapadéknak kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél fokozatosan veszít erejéből, az esti, éjszakai órákban mérséklődik.Késő estére 3 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton valószínű az enyhébb, míg északkeleten a hidegebb idő. A minimum-hőmérséklet tág határok között várható: a derült, szélcsendes fagyzugokban fagypont alatt, míg a borult délnyugati részeken 10 fok közelében alakulhat. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!