Az évente kialakuló szezonális ózonlyuk szeptember 8-án érte el a legnagyobb kiterjedését - 16,4 millió négyzetkilométert -, azóta viszont kevesebb mint 10 millió négyzetkilométeresre zsugorodott - olvasható a jelentésben. Azokban az években, amelyeket átlagos időjárási körülmények jellemeznek, az ózonlyuk mintegy 20 millió négyzetkilométerre nő. Az elmúlt 40 évben harmadszor fordul elő, hogy a meleg hőmérsékletek korlátozták az ózonveszteséget. Az ideihez hasonló időjárási mintázatok az Antarktisz sztratoszférájában 1988-ban és 2002-ben eredményeztek igen kisméretű ózonlyukakat.
Fokozatosan zárul be a lyuk
"Fontos megjegyezni, hogy amit az idén látunk, az a sztratoszféra melegebb hőmérsékleteinek eredménye. Nem annak a jele, hogy a légköri ózon hirtelen a gyarapodás gyors útjára lépett" - magyarázta Paul Newmann, a NASA Goddard Űrközpontjának vezető kutatója. Október 16-án az Antarktisz fölötti ózonlyuk még mindig kicsi, de stabil volt. A kutatók szerint a következő hat hétben fog fokozatosan bezárulni. Az ózonlyuk eddigi legnagyobb - mintegy 30 millió négyzetkilométeres - kiterjedését 2000-ben jegyezték fel. A lyuk általában szeptemberben és októberben tágul a legnagyobbra, december végén pedig eltűnik - egészen az északi féltekén beköszöntő tavaszig.
A földfelszín felett nagyjából 20-30 kilométeres magasságban húzódó ózonréteg elnyeli a Napból érkező káros ultraibolya-sugárzás jelentős részét, segítséget nyújtva ezzel a leégés és a bőrrák elleni védekezésben. Az ultraibolya-sugárzás a felelős továbbá a növények és planktonok károsodásáért is.
A NASA és a NOAA műholdakkal méri az ózonlyuk nagyságát. A NOAA Antarktiszon szolgáló személyzete ózonmérő szondákkal időjárási ballonokat is használ a pontos mérés érdekében.
