Váratlan dolog történt az ózonlyukkal

Évtizedek óta nem látott szintre csökkent az Antarktisz feletti ózonlyuk mérete - közölte legújabb adataira hivatkozva az Európai Unió légkörmegfigyelő szolgálata (CMAS).

Amikor ózonlyukról beszélünk, nem egy tényleges lyukat kell elképzelni, hanem a légkör egy adott területét, ahol a kelleténél alacsonyabb az ózonkoncentráció. Maga az ózon egy három oxigénatomból álló molekula, amelynek fontos szerepe, hogy képes elnyelni a Napból érkező, káros ultraibolya sugárzást. Az ózon képződése és lebomlása egy folytonos körforgás a sztratoszférában, a földfelszín felett 20-30 kilométeres magasságban.

Az ózonréteg emberi tevékenység hatására kezdett elvékonyodni
Az ózonréteg emberi tevékenység hatására kezdett elvékonyodni. Fotó: iStock

Egy szennyeződésektől mentes légkörben ez a körforgás teljesen harmonikusan megy végbe. Az emberi tevékenység nyomán a levegőbe kerülő klór- és brómtartalmú vegyületek hatására azonban az ózonszint csökkenésnek indult. A jelenség legerősebben az Antarktisz felett ütközik ki, elsősorban tavasszal és kora ősszel. Több mint három évtizede, 1987-ben jött létre a Montreáli Jegyzőkönyv, amelyet mára a világ közel kétszáz országa írt alá. Az egyezmény célja a káros vegyi anyagok kibocsátásának visszaszorítása, ezáltal az ózonréteg normális állapotának visszaállítása.

Súlyos ózonszennyezést idézett elő elő a légszennyezés elleni küzdelem Kínában. Részletek itt.

A hétfőn közzétett jelentés szerint az ózonlyuk kiterjedése jelenleg 5 millió négyzetkilométer, szemben a tavaly az év azonos időszakában mért 20 millió, illetve a 2017-ben rögzített 10 millió négyzetkilométerrel. A CMAS szakértői szerint az ózonszint az elkövetkező napokban is stabil marad, sőt, akár enyhén emelkedhet is. Ezzel együtt Richard Engelen, a szervezet helyettes vezetője óvatosságra inti azokat, akik máris ünnepelnének. "Úgy gondolom, elsősorban egy érdekes anomáliaként tekinthetünk erre a jelenségre. Fontos azonban, hogy minél hamarabb megértsük, mi okozta a változást" - fogalmazott a szakember.

Hozzátette, véleménye szerint az ózonlyuk csökkenése nem a Montreáli Jegyzőkönyv eredményeihez köthető, mivel a korábban kibocsátott klór és bróm továbbra is jelen van a légkörben. Sokkal inkább egy dinamikus légköri esemény állhat a háttérben. Az ózonszint csökkenése idén a normálisnál hamarabb elkezdődött, egy hirtelen fellépő melegedés azonban mintegy 20-30 fokkal megemelte a sztratoszféra hőmérsékletét, ezáltal ellensúlyozva az ózonkárosító folyamatot. "Az emberek nyilván most a klímaváltozással kapcsolatos kérdéseket fognak feltenni, de jelenleg egyszerűen nem tudunk ezekre a kérdésekre választ adni" - hangsúlyozta Richard Engelen.

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) 2018-ban nyilvánosságra hozott becslései szerint az ózonréteg várhatóan 2060-ra áll vissza az 1970 előtti állapotába.

Forrás: bbc.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra