Részleges holdfogyatkozás is lesz a jövő héten

Jövő héten kedd este együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz a délkeleti horizonton, majd szorosan összefonódva emelkednek egyre magasabbra, hajnalban pedig az év egyetlen részleges holdfogyatkozása is megfigyelhető lesz.

A látványos bolygóegyüttállást szeptember 17-én 20:00 órától a délkeleti égboltra tekintve lehet megfigyelni, ekkor a Szaturnusz a hatalmasnak látszó teliholdtól 5 fokra, jobbra felfelé, narancsos, csillagszerű fénypontként látszódik majd - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel szerdán.

A Szaturnusz a Hold közelsége ellenére szabad szemmel is jól látható lesz, bár a megpillantásához nyílt, kitakarásmentes horizont szükséges, de az együttállás később is megfigyelhető, amikorra már mindkét égitest magasabbra emelkedik. A közlemény szerint pár órával később, hajnalban az év egyetlen részleges holdfogyatkozása is bekövetkezik. Hajnali 3:45 után már szabad szemmel is észre lehet venni, hogy a Hold jobb felső része kezd elsötétedni, mintha egy lepel borulna rá: ez a félárnyék, latin nevén penumbra. A sötétedés egyre fokozódik.

A látványos bolygóegyüttállást szeptember 17-én lehet megfigyelni.Fotó: Getty Images
A látványos bolygóegyüttállást szeptember 17-én lehet megfigyelni.Fotó: Getty Images

A legnagyobb kitakarást 4:44 perckor éri el a holdárnyék, ekkor a holdátmérő 9 százalékát takarja ki a Föld. A Holdról végül 5:16-kor vonul le az árnyék. A tájékoztató szerint a Svábhegyi Csillagvizsgálóban szeptember 14-én 17 órától egész estés programot szerveznek, amelyen a Szaturnuszról hallhatnak érdekességeket a látogatók.

A programok során megtudhatják egyebek mellett, hogyan fedezte fel a Cassini űrszonda a Szaturnusz egyedülálló gyűrűrendszerét, megszagolhatják, milyen felhőzetben kell majd dolgoznia a bolygó Titan holdjára leszálló Szitakötő drónnak és elkészíthetik az Enceladus hold fagyosan füstölgő kriogejzíreit is. Sötétedés után távcsöves bemutatón vehetnek részt a látogatók. A programról, valamint a szeptemberi csillagászati jelenségekről részletes beszámoló olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló weboldalán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő várható. Döntően gyenge vagy méréskelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, de a hidegre hajlamos tájakon ennél több fokkal hidegebb, míg a nagyobb városokban és vízpartok mentén pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!