Remény a májrákos betegeknek

Egy rövid RNS-szakasz segíthet azonosítani azokat a májrákos betegeket, akik profitálhatnak az interferonkezelésből - állítják amerikai és kínai kutatók.

"Az interferont évek óta használják kísérletes céllal daganatos betegeknél, de az eredmények igen szerények" - mondta el Junfang Ji, az Amerikai Nemzeti Onkológiai Intézet Rákkutató Központjának munkatársa. A daganat génprofilja alapján történő kezeléssel nő a hatékonyság és csökkennek a költségek.

241 májrákban szenvedő beteg vizsgálata alapján megállapították, hogy a miR-26 RNS-szakasz alacsony szintje esetén a páciensek mintegy négy évvel rövidebb ideig éltek, mint magasabb miR-26-szinttel rendelkező társaik. További 135, műtéten átesett májrákos beteg szövetmintáiból pedig kiderült, hogy az alacsonyabb miR-26 szinttel rendelkezők jobban profitáltak az interferonkezelésből és átlagosan 7,7 évvel tovább éltek.

A tanulmány a New England Journal of Medicine folyóirat október 8-i számában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak kora délelőttig a délnyugati országrész fölött, illetve délután az északkeleti harmadban lehet több felhő az égen. Az északkeleti határszélen késő este egy-egy helyen záporos csapadékgóc kialakulása sem kizárt. A délnyugati országrész kivételével ismét sokfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet délután 15 és 20, késő este 8, 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!