Okos evőpálcika tesztelheti helyettünk az ételt

A Baidu kínai keresőóriás szerdán mutatta be azt az az eszközt, amellyel biztonságosan és gyorsan állapíthatjuk meg, tartalmaz-e ételünk egészségünkre veszélyes mértékű szennyeződést.

A Kuaisou nevű okos evőpálcikát a cég éves technológiai konferenciáján mutatta be a cég vezetője, Robin Li. Li szerint a jövőben képesek leszünk megmondani az olaj, a víz és ételeink eredetét, megtudhatjuk, hogy milyen tápanyagok vannak benne, illetve hogy megromlottak-e.

A férfi már az ízeket sem érezte. A gyomra annyira kínozta, hogy a vállára és a nyakára is kisugárzott a fájdalom. Az orvosok napokig nem találták a problémák okát. Végül a vér elemzése segített. A folytatáshoz kattintson ! A cég egy videóban mutatja be az evőpálcikát, amely egy okostelefonra telepített apphoz csatlakozik. Egy összehasonlító kísérletet is láthatunk, amelyen a Kuaisout olívaolajba helyezik - itt az okostelefon jó eredményeket mutat ki -, majd újrahasznosított főzőolajba, amely következtében a telefon rossz eredményt jelez.

A fejlesztés egyértelmű reakció az elmúlt évek kínai ételbotrányaira, a 2008-as mérgező tejtől kezdve (amely hat halálesetet és több tízezer mérgezést okozott) a foszforeszkáló baktériumoktól fertőzött, sötétben világító sertéshúsig, a spontán felrobbanó görögdinnyékig vagy az idén augusztusi hangzhou-i ételfestésig.

Már okos evőpálcika is van?

A kínai okos evőpálcika jelen állapotában a sütőolaj frissességét méri, de képes lesz arra, hogy PH-szintet, hőmérsékletet és kalóriamennyiséget is megállapítson. Mivel a termék prototípus szintjén van csak, ezért még sem "polcra kerülési" időpontot, sem árat nem tudtak felfedni a Baidu felelősei.

A Kuaisou persze csak a jéghegy csúcsa. A Tianjin Tudományegyetemen jelenleg többek között egy olyan ételteszten dolgoznak, amely 60 különféle vegyianyagot képes azonosítani és képes jelezni, ha egy étel baktériumfertőzött, a Taobao vásárlóoldalon pedig számos ételtesztelő csomagot lehet megvásárolni, a hatdolláros családi gyorstesztelő ételcsíktól a 120 dolláros gyümölcsfrissesség-megállapító készülékig.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!