Növelheti a stresszt a lefekvés előtti kütyüzés

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a műszaki eszközök lefekvés előtti használata fokozhatja bennünk a stresszt.

Az amerikai Pszichológiatudományi Szövetség konferenciáján bemutatott kísérletükben a Texas-Pánamerikai Egyetem kutatói Israel Arevalo vezetésével ötszáz, 18 és 73 év közötti személlyel töltettek ki kérdőívet az egyik közösségi oldalon keresztül. Az eredmények azt mutatták, hogy azok a személyek, akik lefekvés előtt két órán belül az interneten böngésztek vagy SMS-eztek, magasabb stressz-szintet tapasztaltak, mint azok, akik nem végeztek ilyen tevékenységeket. Ez az összefüggés azonban nem állt fenn más műszaki eszközök, például e-mailezés vagy tévénézés esetén. A műszaki eszközöktől független tevékenységek, így a testmozgás és az olvasás sem állt összefüggésben a stressz-szint növekedésével.

Nem ez az első olyan kutatás, amely kapcsolatot mutatott ki a technikai eszközök használata és a stressz között. Ugyanez a kutatócsoport például egy korábbi kutatásában azt is kimutatta, hogy az ilyen eszközök használata lefekvés előtt akadályozhatja az alvást. Kísérletükből az derült ki, hogy azok a személyek, akik lefekvés előtt SMS-eztek, böngésztek az interneten vagy e-maileztek, nagyobb valószínűséggel tapasztaltak álmatlanságot, mint azok, akik nem végeztek ilyen tevékenységeket. Az elégtelen alvás pedig a stressz-szint emelkedéséhez vezethet.

Az új kutatás azonban csak kapcsolatot, nem ok-okozati összefüggést bizonyít a technikai eszközök lefekvés előtti használata és a stressz között. A kutatók szerint akár az is elképzelhető, hogy a stresszes emberek használnak ilyen eszközöket lefekvés előtt, és nem fordítva.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.