Nem kell nagy súly a nagy muszklikhoz

A McMaster Egyetem munkatársai megcáfolták azt az elméletet, mely szerint hatalmas súlyokat kellene emelgetnünk, ha szép, feszes izmokat szeretnénk - írja a Medical News Today .

A szakemberek vizsgálataik során arra a következtetésre jutottak, hogy könnyebb súlyokkal is hasonló eredményt tudunk elérni edzés közben, a lényeg csupán annyi, hogy addig kell edzenünk, míg az izmaink el nem fáradnak - mondta Stuart Phillips, az egyetem docense.

"Úgy véljük, az izmok növekedésének kulcsa az, hogy folyamatosan arra késztetjük őket, hogy több fehérjét termeljenek, amelyek szépen lassan felhalmozódnak" - tette hozzá.

A vizsgálat során kiderült, hogy az izomnövekedés mértékét ténylegesen nem a súlyok nehézsége befolyásolja, hanem maga az izommunka, amelyet közben kifejtünk.

"Kíváncsiak vagyunk, hova vezet majd ez az új elmélet" - mondta Phillips, aki szerint ez a "felfedezés" az időseknek, a rákos betegeknek, illetve azoknak lehet majd fontos, akik valamilyen sérülésből, netán szélütésből épülnek fel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.