Nem biztos, hogy a cipő a hibás

A legújabb amerikai kutatás szerint a nagylábujjon lévő bütyök kialakulásának kockázata nem a lábbelinek, hanem a családi kórtörténetnek köszönhető.

A Framingham Láb Tanulmány keretében 1370 felnőttet vizsgáltak, és kimutatták, hogy a rendellenesség erőteljesen megjelenik a családi kórtörténetben, ami genetikai hajlamra utal. Az eredmények azt a korábbi feltételezést támasztják alá, mely szerint a lábbeli súlyosbíthatja ugyan a problémát, mégsem teljes egészében ez felelős a rendellenességért.

A 2002 és 2008 között végzett kutatás során olyan embereket vizsgáltak, akik valamilyen lábbetegségtől, például bütyöktől vagy kalapácsujjtól szenvedtek. Miután ugyanezeknek a rendellenességeknek az előfordulását a közeli családtagokban is megvizsgálták, kiderült, hogy a bütyök családon belüli előfordulása erőteljes családi kórtörténetet mutat a férfiakban és a nőkben egyaránt az életkortól függetlenül. Az összefüggés a nőkben még erősebbnek mutatkozott.

Dr. Marian Hannan, a kutatás vezetője úgy véli, ez arra utal, hogy egy bizonyos lábfejforma öröklése hajlamosíthat arra, hogy az adott személyben kialakuljon a rendellenesség. A szakértők szerint tehát a korábbi tévhit szerint nem maga a cipő okozza a bütyköt, hanem az emberek eleve genetikai hajlammal rendelkeznek, és a rossz lábbeli csak tovább súlyosbítja a problémát. Mivel csontdeformitásról van szó, ha valaki megpróbálja belepréselni egy cipőbe, nem fog sikerülni. Ha pedig már kialakult a bütyök , inkább kényelmes cipőt érdemes választani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Az északkeleti, keleti országrészben lehet kevesebb felhő, naposabb idő, de a Dunántúl egyes részein is szakadozottabbá, vékonyabbá válhat a felhőzet átmenetileg. Az eső délelőtt a legtöbb helyen eláll, ezt követően csapadékra majd csak estétől van kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A déli órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk. Késő estére 1 és 7 fok közé hűl le a levegő. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra