Műtéti altatás: minden 500. beteg felébred

Rémálomba illő helyzet, de a felmérés szerint minden ötszázadik beteg felébred a műtőasztalon.

Amikor a betegeket a műtéttel kapcsolatos tapasztalataikról kérdezték, a korábban feltételezettnél sokkal többen számoltak be arról, hogy valamire emlékeztek a műtétből. A jó hír az, hogy nagyon keveseknek okoz rossz érzést ez az élmény. Valójában egyfajta „harmadik tudatállapotban” vannak, amikor homályosan tisztában vannak azzal, ami körülöttük történik, de – ami a legfontosabb – nem éreznek fájdalmat .

Az elmélet Jaideep Pandit professzortól származik, az Oxfordi Egyetem aneszteziológusától, aki több korábbi kutatást tekintett át a témában. Kiderült, hogy a beavatkozás után nem sokkal megkérdezettek körében minden ötszázadik beteg emlékszik valamire a műtétből. Pandit elemzéséből azonban az is kiderült, hogy ennél sokkal kevesebben, csupán minden tizenöt ezredik beteg tesz említést erről az orvosoknak. Ez pedig arra utal, hogy az érintett betegek többségét az adott pillanatban nem zavarja az élmény.

Ön is fél attól, hogy felébred műtét közben?

Valószínűleg homályosan hallják a személyzet beszélgetését körülöttük a műtőben, esetleg még a szikét is érzik a bőrükön, de nem éreznek fájdalmat. Pandit professzor az lapnak azt nyilatkozta, hogy az egy az ötszázból és az egy a tizenötezerből arányú előfordulás közötti különbség arra utal, hogy a betegek még azokban a ritka esetekben is "semleges" érzést tapasztalnak, amikor valamiféle tudatossággal rendelkeznek az eseményekkel kapcsolatban. Ezt a jelenséget nevezi a professzor „dizanesztéziának”.

"A dizanesztéziát egy kirakós játékhoz hasonlítanám" - magyarázta Pandit. "Ha az éberség azt jelenti, hogy a beteg képes felismerni a puzzle által ábrázolt képet, az anesztézia az, ami elveszi a kirakós darabjait. Elérkezik egy pont, amikor már olyan sok darabot elveszünk, hogy nem lehet felismerni a képet, mégis látni lehet, hogy ez egy kirakós játék. Ezt nevezem dizanesztéziának: a beteg láthatja a kirakós darabjait, de nincs felismerhető kép, ezért nem is érdekli."

A szakértő azt is hozzátette, hogy a jelenséget az anesztetikum nem megfelelő beadása okozhatja, illetve az, hogy egyesek genetikailag másképp reagálnak a gyógyszerekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.