Mérgek a testben: a legveszélyesebb tévhitek

Az alternatív orvoslás módszereinek közös jellemzője, hogy hatásukat nem lehet megkülönböztetni a placebótól. Ráadásul gyakran még a betegség sem létezik, amelyet gyógyítani hivatottak.

A szervezet elsavasodásának "veszélye"

Miből készül a placebo? Milyen célt szolgál? Részletek itt.

"A szervezetünk nem savasodik el, ezért a javasolt lúgosító terápiák értelmetlenek. Sőt, esetleges elsavasodás esetén sem működnének" - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) két évvel ezelőtt az áltudományok elleni küzdelem jegyében útjára indított oldala, a tudomany.hu friss cikkében , amelynek létrejöttéhez Csupor Dezső gyógyszerész és Meleg Sándor dietetikus nyújtott szakértői segítséget. Mint kifejtik, az elsavasodás elmélete az amerikai Robert O. Youngtól, A pH csoda című könyv szerzőjétől ered. Vele kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy bár doktori címmel rendelkezik, de nem orvos. Ráadásul jelenleg éppen börtönbüntetését tölti sarlatánság vádja miatt.

A szervezet gondoskodik saját méregtelenítéséről és pH-értéke szabályozásáról
A szervezet gondoskodik saját méregtelenítéséről és pH-értéke szabályozásáról. Fotó: Getty Images

Young elmélete szerint a betegségek kiváltó oka a szervezet elsavasodása, amelyért pedig a szervezet egyensúlyának felborulása áll. Ebben egyaránt szerepe van a stressznek, az egészségtelen táplálkozásnak és a többi között még a sugárzó készülékek negatív hatásának is. Egyensúly hiányában a sejtek bomlásnak indulnak, majd megjelennek a testben a kórokozó baktériumok és gombák. Az elmélet követői úgynevezett "sötétmezős" mikroszkópia segítségével határozzák meg vérből a mérgek szintjét, az ásványi anyagok arányának eltolódását vagy éppen az immunrendszer állapotát. Igaz, mindezt mértékegységek használata nélkül teszik, tehát nehéz lenne ellenőrizni az igazukat.

A test pH-ját nyálból és vizeletből mérik, ahol egyébként táplálkozástól függően valóban változó lehet a kémhatás - szemben a vér szűk határok között mozgó pH-értékével. "A test pH-ját azonban - a gyomrot kivéve - homeosztatikus folyamatok tartják igen szűk határok között" - írják a szakértők.

Mit méregtelenítenek a méregtelenítő technikák?

Máj, vese, tüdő - elsősorban ezek a szervek felelősek a méreganyagok eltávolításáért, így néhány olyan toxintól, mint például a higany vagy a DDT, egyáltalán nem is halmozódhatnak fel méreganyagok a szervezetünkben. Maga a méregtelenítés tehát már csak azért sem lehet hatásos, mert az általa orvosolandó probléma nem létezik. Laikusok számára igen látványos bizonyíték lehet a méregtelenítő technikák hatékonyságára a lábfürdők elszíneződése, csakhogy ilyenkor nem a testből távozó mérgek, hanem az alkalmazott készülékben lezajló elektrokémiai folyamatok eredménye, hogy a lavórban lévő víz befeketedik. Emellett pedig a hashajtás, béltisztítás és vizelethajtás nemcsak hatástalan, hanem még veszélyes is lehet, hiszen kiszáradáshoz vezethet.

Miért félnek sokan a genetikailag módosított gyümölcsöktől, zöldségektől? Miért olyan erős marketingkifejezés a GMO-mentesség? A tudomany.hu cikkében erre is választ talál ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!