Már a leszokás is kockázatos?

A dohányzás a II-es típusú (időskori) cukorbetegség kialakulásának jól ismert kockázati tényezője, azonban a Johns Hopkins Egyetem kutatói azt állítják, hogy a dohányzásról való leszokás is növeli a rizikót rövid távon.

A tudósok szerint ez azzal függhet össze, hogy a legtöbb ember a dohányzás elhagyása után felszed jó néhány kilót, azonban arra figyelmeztetnek, hogy az eredmények alapján senki ne gondolja úgy, hogy nyugodtan dohányozhat tovább, mivel a tüdőbetegségek, a szívbetegség, a stroke és számos daganatos betegség kockázata nem csökken.

Az Annals of Internal Medicine folyóirat január 5-i számában megjelent tanulmányban Dr. Hsin-Chieh Yeh, az egyetem Orvosi Karának belgyógyász és epidemiológus docense 10 892 középkorú férfit vizsgált, akik korábban nem voltak cukorbetegek, majd 17 éven át követték őket nyomon.

Kiderült, hogy a dohányzásról leszokóknál a II-es típusú cukorbetegség kockázata a leszokást követő első 6 évben 70 százalékkal magasabb volt a sohasem dohányzókéhoz képest, a különbség 10 év elteltével azonban kiegyenlítődött. A tovább dohányzóknál a rizikó ugyan alacsonyabb volt, de még így is 30 százalékkal meghaladta a nemdohányzókét. A legmagasabb kockázatot az erős dohányosoknál és azoknál találták, akik a leszokás után a legtöbbet hízták.

"Egyáltalán el se kezdjünk dohányozni" - tanácsolja Yeh. "Ha valaki dohányzik, szokjon le, de figyeljen oda a súlyára is." A kutatók szerint a nikotinpótló termékekkel történő leszokás megelőzheti a súlygyarapodást is.

Forrás: Medipress hírszolgálat
Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +6 °C

Feloszlanak a gomolyfelhők, az ország északkeleti felén többfelé kiderül az ég. A délnyugati országrészben azonban erőteljessé válik a felhőképződés estétől, a felhőzet egyre több helyen záródhat. Csapadéknak kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél fokozatosan veszít erejéből, az esti, éjszakai órákban mérséklődik.Késő estére 3 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton valószínű az enyhébb, míg északkeleten a hidegebb idő. A minimum-hőmérséklet tág határok között várható: a derült, szélcsendes fagyzugokban fagypont alatt, míg a borult délnyugati részeken 10 fok közelében alakulhat. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!