Ma is szenvedünk egy ötezer éves csók miatt

Az ajakherpeszt okozó vírus modern törzsét körülbelül 5000 évvel korábbra követték vissza, a kutatók szerint terjedését a csók gyakoribbá válása tette lehetővé.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint körülbelül 3,7 milliárd embernek – a világ lakosságának többségének – van egy egész életen át tartó HSV-1 vírusfertőzése. Annak ellenére, hogy a herpeszvírusként is ismert kórokozó világszerte mindenütt jelen van, viszonylag keveset tudni a történetéről, vagy arról, hogyan juthatott el ennyi emberhez. Egy, a Medical Xpress oldalán is közzétett kutatás erre próbált választ találni.

Több ezer éves csókok indíthatták útjára

Egy nemzetközi kutatócsoport több ezer éves emberi maradványokon vizsgálta a fogazat DNS-ét. A vizsgálatuk során négy olyan embert is azonosítottak, akik halálukkor már a szervezetükben hordozták a herpeszvírust . Eredményeiket először a Science Advances tudományos folyóiratban tették közzé, melyben leírták: a vírus ma ismert változatai valamikor a késő neolitikum-korai bronzkor idejére vezethetők vissza – mondta a tanulmány társszerzője, Christiana Scheib, a Cambridge-i Egyetem munkatársa.

herpesz, csók
A herpeszvírus csókkal terjedt tovább világszerte. Fotó: Getty Images

A kutató hangsúlyozta: minden főemlősfajban azonosítható a herpeszvírus valamelyik fajtája, az emberben terjedő törzs valószínűleg abban az időszakban fejlődött ki, amikor először elhagytuk Afrikát. A kutatás azonban azt mutatta, hogy ezeket a korábbi törzseket körülbelül 5000 évvel ezelőtt felváltotta a vírus modern formája. Hogy pontosan mi idézte elő ezt a változást, arra a kutatóknak két elméletük is van: nagyjából ebben az időszakban zajlott le egy jelentős migrációs hullám Eurázsiából Európa irányába, ez a keveredés pedig elősegíthette egy újabb vírustörzs kifejlődését és terjedését. A másik elmélet szerint pedig ebben az időszakban válhatott elterjedtté a csókváltás a párok között. Ezzel a szokással pedig a korábban anyáról gyermekére átszálló vírus is újabb módon kezdett gazdát cserélni. 

Christiana Scheib szerint nem újdonság, hogy a csók már több ezer évvel ezelőtt is ismert volt, erre utal néhány bronzkori írásos emlékünk is. A csókolózás legkorábbi ismert feljegyzése egy Dél-Ázsiából származó, bronzkori kézirat volt, ami arra utal, hogy a szokás Eurázsiából vándorolhatott a migrációs hullámmal Európába. Úgy tartják, hogy körülbelül 2000 évvel ezelőtt Tiberius római császár megkísérelte betiltani a csókolózást hivatalos rendezvényeken, hogy megakadályozza az akkor már jól ismert herpesz terjedését.

Charlotte Houldcroft, a tanulmány társszerzője, szintén Cambridge-ből, azt mondta, hogy egy olyan vírus, mint a herpesz, „sokkal nagyobb időtávon” fejlődik ki, mint a COVID-19-et kiváltó SARS-CoV-2 , amelynek mutációit hónapról hónapra figyelemmel követte a világ.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!