Koronavírus: mit kezdjünk az ellentmondásos hírekkel?

Olykor csak kapkodjuk a fejünket, annyi egymásnak ellentmondó hír lát napvilágot a koronavírusról, illetve annak megelőzéséről, gyógyításáról. Kinek vagy minek higgyünk? Van egy képlet, ami segíthet.

"Olyan, mint egy egyszerű, szezonális influenza". "Sokkal nagyobb pusztítást végez a szervezetünkben, mint az influenza". "Ha egyszer elkaptuk, egész életünkben védettek leszünk ellene". "A betegség leküzdése után 4-5 hónappal már lehetséges az újrafertőződés ". Számos ilyen és ezekhez hasonló, egymásnak ellentmondó információ került be a köztudatba az elmúlt hónapokban a COVID-19 -cel kapcsolatban.

Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?

Ráadásul nem csak a hivatalos szervek ajánlásai és az "alternatív" források tanácsai térnek el egymástól: sokszor ugyanaz a megbízható szakmai szervezet mond valamit az egyik héten, míg a másikon annak közel ellenkezőjét állítja. Jogosan merül hát fel a kérdés, hogy mennyire hihetünk a tudománynak.

koronavírus
Sok egymásnak ellentmondó információval bombáznak minket. Fotó: Getty Images

Ne ítéljük el az új helyzetben esetenként bizonytalankodó tudományt, ugyanis annak szerves része az információk folyamatos frissítése - javasolja az Urbanlegends.hu témát körüljáró cikke.

Eszerint a koronavírussal kapcsolatos ajánlások folyamatos alakulása mögött nem kell feltétlenül összeesküvést sejteni. A tudomány ugyanis úgy működik, hogy az újabb és újabb bizonyítékokkal korrigálja korábbi tapasztalatokon alapuló hipotéziseit, ismereteit, ajánlásait. E folyamat során válik a tapasztalat idővel egyre pontosabb tudássá, amit laikusként valóban nehéz napi szinten követni, megérteni.

Koronavírus: ez a mutáció terjedhet Magyarországon is Azonosították a SARS-CoV-2 egy új variánsát, a D614G-t. A friss hazai adatokat látva pedig elképzelhető, hogy már Magyarországon is ez a változat terjed. Mutatjuk, mit kell tudni az új mutációról. Részletek: itt .

Az új bizonyítékok beépítése gondolkodásunkba

E jelenség kapcsán elevenítette fel a közelmúltban több újságíró is Thomas Bayes tételét, egészen pontosan a 18. századi matematikus gondolkodásmódjának hasznosítását napjaink koronavírusos világában. A feltételes valószínűség és a fordítottja közötti kapcsolatot felállító tétel bemutatásával most nem terhelnénk az olvasót, akit érdekel, az idézett cikkben megtalálja a képletet.

Amit viszont mindenképp érdemes eltenni útravalóul, az az a módszer, ahogy a bayes-i érvelés kezeli az újabb és újabb bizonyítékok beépítését gondolkodásunkba. Ezzel kapcsolatban a cikk kétféle véglelet említ. Egyesek elkötelezik magukat egy bizonyos álláspont mellett, és ettől semmilyen új információ nem tántorítja el őket, míg mások a legfrissebb információknak tulajdonítanak túl nagy jelentőséget. A bayes-i érvelés megismerése abban segíthet, hogy megfelelő súlyban vegyítsük a korábbi és az új információkat.

Persze a hiedelmek frissítése sosem könnyű, még bizonyítékok mellett sem. Sokszor még a tudomány is nagyon lassú ebben. Jó példa a koronavírus levegőben való terjedését alátámasztó bizonyítékok beépítése az ajánlásokba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.