Könnyebben jegyzünk meg neveket, mint arcokat

A legtöbb ember, ha megkérdeznék, hogy neveket vagy arcokat könnyebb megjegyezni, valószínűleg az utóbbira tippelne. Egy friss kutatás viszont éppen ennek az ellenkezőjét bizonyította be.

A York Egyetem kutatása során 24 embernek mutattak meg 40 fotót idegenekről, amelyekhez random neveket párosítottak. Ezután kaptak egy kis időt, hogy memorizálják az arcokat és a neveket, mielőtt kikérdezték őket arról, hogy mit gondolnak, melyek azok, amelyeket korábban megmutattak nekik.

Romló memória: mi állhat a háttérben? A kor előre haladtával voltaképp természetes jelenség, ha romlik kicsit a memória. Azonban nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy több betegség tünete is lehet, ha nem emlékszünk nevekre, helyszínekre, dátumokra. Kattintson a részletekért!

A kikérdezés végén kiderült, hogy a résztvevők a nevek csaknem 85 százalékára emlékeztek, míg az arcoknak mindössze 73 százalékára. Amikor ugyanarról az emberről különböző képeket mutattak nekik, a résztvevők az arcok mindössze 64 százalékára tudtak visszaemlékezni. Ennek az lehet az oka, hogy míg az arcokat csak vizuálisan érzékeljük, a neveket ki is lehet mondani, és le is lehet írni, így a hangmemóriánkba és a vizuális memóriánkba is beépülnek.

Az emberek arca kevésbé marad meg az emlékezetünkben, mint a nevük
Az emberek arca kevésbé marad meg az emlékezetünkben, mint a nevük

Az arcmemória a névmemóriánál is kevésbé megbízható

Amikor a résztvevőknek hírességek képeit mutatták meg, szintén az lett az eredmény, hogy a nevekre valamivel pontosabban emlékeztek az arcoknál. A York Egyetem pszichológia tanszékének vezetője szerint az eredményekből arra lehet következtetni, hogy bár sokan hiszik, hogy a névmemóriájuk a gyenge, valójában az arcmemóriájuk még a névmemóriájuknál is kevésbé megbízható.

Nevekre emlékezni az életkorral egyre nehezebb lesz, és a középkorú vagy idősebb emberek emiatt gyakran kerülnek kellemetlen helyzetbe, amikor egy-egy távolabbi ismerősbe botlanak, mondjuk az utcán. A fent említett tanulmány eredményeinek tükrében azonban kiderül, hogy ilyenkor ritkábban van azzal probléma, hogy elfelejtették az illető nevét - inkább az arc beazonosítása nehezebb, ami egyúttal problémásabbá teszi azt is, hogy az archoz nevet kapcsoljanak még akkor is, ha utóbbira jobban emlékeznek.

Forrás: DailyMail

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A felhőzet dél felé levonul, illetve a szétterülő gomolyok is egyre többfelé feloszlanak. Hajnalban, reggel már sokfelé derült lesz az ég. Csapadék már nem valószínű. Az éjszaka első felében még olykor erős, néhol viharos lökések kísérhetik az északkeleti szelet, majd hajnalra veszít erejéből a légmozgás, inkább csak élénk lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de a szélcsendes északi, északnyugati részeken hidegebb is lehet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.