Kiderült, mit evett a neandervölgyi ember

Elsősorban hússal táplálkozott a neandervölgyi ember - állítják a lipcsei Max Planck Intézet kutatói.

A neandervölgyiek DNS-e máig jelen van egyes emberekben, amiről egyes testi adottságok is árulkodhatnak. Részletek itt.

Szakmai körökben egyelőre vita folyik arról, hogyan táplálkoztak a korai emberek. A neandervölgyi embert hagyományosan húsevőként tartják számon, aki nagy emlősökre is vadászott. Ugyanakkor arra is utalnak bizonyítékok, hogy növényeket fogyasztott. Sőt a foggyökerekben talált, alapvetően magas nitrogénizotóp-értékek remek kiindulási pontot jelentenek alternatív elméletek számára is, például hogy a neandervölgyi ember halászattal is foglalkozott, sokáig szoptatta utódait, vagy hogy kannibálként embertársaira is vadászott.

Németországi kutatók vizsgálatai alapján a neandervölgyi emberek húsevők lehettek
Németországi kutatók vizsgálatai alapján a neandervölgyi emberek húsevők lehettek (fotó: iStock)

A lipcsei kutatók egy neandervölgyi nő és egy neandervölgyi csecsemő két franciaországi barlangból származó foggyökereit vetették pontos izotópos elemzés alá. Az így kapott eredmények alapján elvetették ezeket az elméleteket. Kimutatásuk szerint a nő főként szárazföldi emlősökkel, például szarvasokkal és lovakkal táplálkozott.

Kutatásaik során a szakértők egy új módszert, az úgynevezett vegyületspecifikus izotópelemzést alkalmazták, amellyel külön-külön tudták elemezni a különböző aminosavak izotóp-összetételét a kötőszövetben. Mivel ezek minden élőlénynél részben különbözőképpen fejlődnek, ez a módszer pontos állítások megfogalmazására biztosít lehetőséget.

Tavaly 90 ezer éves faeszközöket találtak régészek az észak-spanyolországi Baszkföld Aranbaltza nevű lelőhelyén. Ezek a neandervölgyi emberhez köthető legrégebbi ismert leletek. A felfedezésről bővebben ide kattintva olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!