A terepmunkálatokat vezető Joseba Rios-Garaizar, a spanyolországi humán evolúció nemzeti kutatóközpont (CENIEH) régészének elmondása szerint 2015-ben két rendkívül jó állapotban fennmaradt faeszközt tártak fel a területen. Az egyik lelet egy 15 centiméter hosszú ásóbot, amelynek alapos vizsgálata, valamint a körülötte lévő üledék úgynevezett lumineszcens kormeghatározási módszerrel való elemzése - elsősorban homokos, löszös üledékek utolsó napfényre kerülésének időpontja adható meg vele - azt mutatta, hogy a faeszközök nagyjából 90 ezer évesek, vagyis a neandervölgyiek készítették őket.
A PLOS ONE című tudományos folyóiratban publikált eredmények szerint az ásóbotot egy hosszában kettévágott tiszafarönk egyik feléből készítették. A levágott darabot letisztogatták egy kőeszközzel, majd tűzzel "kezelték", hogy tartósabbá tegyék, végül hegyesre csiszolták. Az így kapott eszközt ásásra használták az élelmiszerek, kovakövek felkutatására, vagy csupán lyukakat ástak vele.
A neandervölgyiek famegmunkálási technológiájáról árulkodó leletek nagyon ritkák, mivel a fa gyorsan lebomlik. Kizárólag specifikus környezeti feltételek, például az Aranbaltza lelőhely vízzel átitatott üledéke alkalmas arra, hogy megőrizze az ilyen típusú leleteket. Az Ibériai-félszigetet tekintve eddig csupán a katalóniai Abric Romaní nevű lelőhelyen, míg Európa többi részén is csupán négy területen - az angliai Clacton-on-Sea-ben, a németországi Schöningenben és Lehringenben, valamint az olaszországi Poggeti Vechiben - találtak neandervölgyiekhez vagy elődeikhez köthető faeszközöket.
Ez azt jelenti, hogy az Aranbaltza lelőhelyen talált leletek kulcsfontosságú információkkal szolgálnak a neandervölgyiek famegmunkálási technológiájáról és fahasználati szokásairól. A 2013-ban megkezdett aranbaltzai ásatási munkálatok eredményei azt mutatják, hogy a neandervölgyi ember több szakaszban érkezett meg a területre, amely ennél fogva kivételes betekintést nyújt ezen emberféle evolúciójába és életmódjának alakulásába.
