Kevéssé ismert tények a balkezességről

A lakosság mindössze 10 százaléka balkezes. Tudjuk, hogy az eszközök jó részét, sőt a római írást is a jobbkezesek számára "fejlesztették ki". De mi más következik a balkezességből?

Ez nem csak a genetika

A tudósok nem ismerik pontosan, hogy miért alakul ki a balkezesség , de tudják, hogy a gének felelősek ezért mintegy 25 százalékban. A balkezesség trendszerűen megjelenik egyes családokban, de nem öröklődik olyan erősen, mint más tulajdonságok, például a magasság. Tény, hogy az egypetéjű ikreknek, akik ugyanazt a génkészletet öröklik, néha eltérő domináns kezük.

A terhesség alatti stressznek köze van hozzá

Egy 2008-as svéd kutatás tanulmányozta az anyukákat és 5 éves gyermekeiket. Azok a nők, akik depressziósak vagy stresszesek voltak a terhesség során, nagyobb valószínűséggel adtak életet kétkezes vagy balkezes gyereknek. Más vizsgálatok szerint a babák alacsony születési súlya, vagy az anyák idősebb kora is valószínűsíti a balkezességet.

Az ikreknél gyakoribb

A balkezesség mintegy kétszer gyakoribb ikreknél. Egy 1996-os belga tanulmány szerint mintegy 21 százaléka az ikreknek (akár egy- vagy többpetéjűek) balkezes.

Az agy ugyanúgy működik

A legtöbb jobbkezes ember használja a bal agyféltekéjét, de ez nem azt jelenti, hogy a legtöbb balkezes a jobb agyféltekéjét használná. A jobbkezeseknek például a nyelv feldolgozására a bal agyfélteke szolgál 98 százalékban, ez az arány 70 százalék a balkezeseknél.

Sikerült azonosítani egy bizonyos génhálózatot, amely eldönti az agyban, hogy jobb- vagy balkezesek leszünk-e. Kattintson!

Máshogyan szavaznak

A társadalom hajlamos társítani a baloldalon lévő dolgokat a rosszhoz, és a jobboldalon lévőket a jóhoz. Egy 2009-es kutatás, amit a Stanfordi Egyetemen készítettek kimutatta, hogy ez a balkezeseknél éppen fordítva van, s önkéntelenül a baloldali dolgokat tartják jónak. Ez például befolyásolhatja, hogy hogyan döntenek, sőt szavaznak.

A balkezesek kevesebbet keresnek

Hatással lehet az iskolai teljesítményre

Egy 2009-es ausztrál kutatás 11 éves és fiatalabb gyermekek között azt találta, hogy a balkezes gyerekek rosszabbul teljesítettek, mint a jobbkezesek számos dologban, beleértve a szókincset, az olvasást, írást, társadalmi fejlődést, és ügyetlenebbnek is mutatkoztak. A kétkezes gyerekek még rosszabb eredményeket mutattak.

A sportban előnyös

Van egy dolog, amelyben a balkezesek biztosan előnyben vannak, s ez a sport. Akár az egyéni, akár a csapatsportokat nézzük. Ide tartozik a tenisz, az ökölvívás, a labdajátékok legtöbbje. Az edzők egész stratégiákat szoktak építeni a balkezességre. Sőt primitív társadalmakban folytatott kutatások azt bizonyítják, hogy a balkezesekből jobb harcosok válnak, mert több közöttük a harcias jellem.

Kevesebbet keresnek

Egy 2014-es Harvard tanulmány arra utal, hogy a balkezes emberek fizetése átlagosan 9-19 százalékkal alacsonyabb, mint a jobbkezes társaiké. Azt is megállapították, hogy balkezesek nagyobb valószínűséggel nem jutnak be a felsőoktatásba, vagy esnek ki onnan, és gyengébb kognitív képességet kívánó munkahelyeken dolgoznak, például kétkezi munkát végeznek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!