Karikó Katalin japán tudományos elismerést kapott

Karikó Katalinnak és kutatótársának, Drew Weissmannak ítélték oda az idei Japán díjat anyagok és gyártás kategóriában - tette közzé honlapján a Japán díj alapítvány kedden. Az indoklás szerint az mRNS-vakcinák kifejlesztéséhez hozzájáruló úttörő kutatásaikért kapták a tudományos elismerést.

Az idei Japán díjat ökológia és környezet kategóriában az amerikai Christopher Field professzornak ítélték oda az éghajlatváltozás és a bioszféra produktivitása közötti összefüggések vizsgálatáért.

Az elismerésről beszámoló Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közleménye szerint, a díjazottakat bejelentő online sajtótájékoztatón Karikó Katalin kiemelte: a kitüntetéssel elismert eredményükhöz számos más tudós, továbbá technikusok és az egészségügyi dolgozók munkája is hozzájárult.

Karikó Katalin japán tudományos elismerést kapott.
Karikó Katalin japán tudományos elismerést kapott. Fotó: MTI/Cseke Csilla

A kutatás izgalmas és kreatív elfoglaltság

Szakmai életútját összefoglalva az SZTE kutatóprofesszora hangsúlyozta: mindegy, milyen messziről indul az ember, rengeteget el tud érni, ha céljait nem adja fel, ha eltökélten dolgozik. Kifejezte reményét, hogy a Japán díj elnyerése is arra inspirálja a női tudósokat, hogy vállaljanak vezető pozíciókat. A fiatal generációknak pedig azt üzente, az a legfontosabb, hogy élvezzék, amit csinálnak. Szerinte a tudományos munka élvezetes, a kutatás izgalmas és kreatív elfoglaltság.

Oklevél, érem és pénzjutalom

Az elismerést egyébként a japán kormány hozta létre 1983-ban azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a tudomány és a technológia fejlődéséhez világszerte. Minden évben a tudomány és a technológia fejlődését figyelembe véve két területet választanak ki a díjazásra. Általános szabály, hogy minden területen egy díjat osztanak ki, és minden díjazott oklevélben, éremben és pénzjutalomban részesül.

A legfontosabb kérdések az mRNS-vakcinákról .

A Japán díj alapítvány mintegy 15.500 neves tudóst és mérnököt kért fel a világ minden tájáról, hogy jelöljenek kutatókat az elismerésre. A két kategóriában 346 jelölés érkezett, közülük választották ki a díjazottakat. Az elismerést a japán császári pár és más ország vezetőinek jelenlétében adják át áprilisban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!