Izgalmas felfedezés az emlősök agyáról

A Tel-Avivi Egyetem (TAU) kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy ugyanolyan szintű agyi összeköttetéssel rendelkezik minden emlős, beleértve az embert is.

Az emlősök agya két féltekéből áll, amelyeket az információátvitelben szerepet játszó axonok kötnek össze. Az egyenlő szintű konnektivitás felfedezése azt jelenti, hogy az információnak az egyik agyterületről a másikra való átvitele minden emlősnél ugyanolyan hatékonysággal működik, ugyanakkora számú szinapszison keresztül a bálnáktól kezdve a delfineken át egészen az apró egerekig. Ez ellentmond annak a feltételezésnek, hogy az emberi agy konnektivitása jóval magasabb szintű a többi állatéhoz viszonyítva.

Ugyanolyan szintű agyi konnektivitással rendelkezik minden emlős, beleértve az embert is.
Ugyanolyan szintű agyi konnektivitással rendelkezik minden emlős, beleértve az embert is. Fotó: Getty Images

Egy kompenzációs mechanizmust is azonosítottak

A Nature Neuroscience című folyóiratban publikált tanulmány készítői 130 emlősfaj, köztük emberek agyán végeztek MR-vizsgálatot , amely egyenlő szintű konnektivitást mutatott mérettől és szerkezettel függetlenül. A szakemberek egy kompenzációs mechanizmust is azonosítottak: az agy a két félteke közötti kevesebb kapcsolatot az agyféltekéken belüli több kapcsolattal kompenzálja és fordítva. Ennek révén a teljes konnektivitás szintje nem változik.

Meglepő tények az agyunkról Az agy kétségtelenül a legfontosabb szervünk, amely gyakorlatilag az egész testünk, szervezetünk működését irányítja. Sokan mégis nagyon keveset tudnak róla. Ide kattintva számos meglepő tényt olvashat a témában!

A kutatók ugyanakkor azt is megállapították, hogy a különböző emlősök agya eltérő stratégiákat használ az összkonnektivitás egyenlő szintjének megőrzéséhez. A szakemberek rájöttek, hogy az agyi konnektivitás különböző típusai eltérő kognitív funkciókra vagy emberi képességekre lehetnek hatással.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!