Így küzdhetjük le az őszi levertséget

Ha kicsit kevésbé érezzük magunkat feldobottnak az őszbe lépve, mint a tavasz és a nyár közötti átmenet során, az nem a képzelet műve: tudományosan igazolt okai vannak, miért vagyunk kedvtelenebbek a hidegebb hónapokban.

A változások persze nem mindenkit érintenek egyformán, de a szezonális hangulatingadozás gyakran jár együtt kevesebb energiával, kevesebb igénnyel a szociális életre, a kedvenc elfoglaltságok iránti érdeklődés csökkenésével, valamint alvási zavarokkal vagy az átlagosnál nagyobb alvási igénnyel.

A hangulat évszakokhoz kötődő változásának biológiai és fizikai okai van. A legfontosabb tényező egyértelműen a fény. Ahogy a napsugarak egyre hamarabb és hamarabb buknak a horizont alá az ősz előrehaladtával, nem szokatlan, hogy azzal egy időben a hangulatunk is elindul a lejtőn.

A test tudja, hogy a Nap elbújik

Az emberi szervezet cirkadián ritmusa érzékeli a napok hosszának változását. Ez lényegében egy beépített időmérő, ami megmondja számunkra, mikor legyünk fáradtak és mikor keljünk fel, illetve nagy szerepet játszik számos más testfunkció ellátásban is, mint például a hormontermelés, a testhő szabályozása, az anyagcsere és a kedélyállapot.

Amikor pedig csökken a fény mennyisége a napok során, ezen folyamatok egy része, köztük az, amely a hangulatunkért felelős, zavarttá válhat. Egy korábbi tanulmány például kimutatta, hogy a téli hónapok során kevesebb szerotonint termel a szervezetünk, márpedig éppen ez az a hormon, amely segít irányítani a hangulatunkat és hozzájárul a boldogságérzet eléréséhez.

Egyéb kutatások kimutatták azt is, miként hat a nappalok és éjszakák váltakozása a testünk hőmérsékletére, ezen keresztül pedig arra is, mennyi időbe telik elaludnunk, és hogy mennyi melatonint termelünk. Ez a hormon vezérli az alvási ciklust, továbbá hatással van a stresszhormonok előállítására is.

őszi levertség, hangulatingadozás, lehangoltság, téli depresszió, szezonális hangulatzavar
A szezonális hangulatingadozás sokakat érinthet

Kathryn A. Roecklein, a Pittsburghi Egyetem munkatársa arra hívta fel figyelmet a The Huffington Postnak adott interjújában, mindez csupán egy biológiai válasz a fény mennyiségének változására, és nem valami olyasmi, amin puszta akaraterővel önmagunk is felül tudnánk emelkedni.

Ugyanakkor nincs szükség arra, hogy hagyjuk magunkat teljesen elnyomni az ősz és a tél kellemetlen természeti körülményei által. Akad néhány fogás, amik révén az év ezen időszakában is energikusak maradhatunk.

1. Engedjük be a napfényt

A fény ugyebár - egész pontosan annak hiánya - alapvető szerepet játszik a rossz hangulat kialakulásában. A legjobb tehát, amit tehetünk, hogy elhúzzuk a függönyöket! Emellett egy-egy séta a reggeli napsütésben alapjaiban javíthat a kedélyállapotunkon.

2. Maradjunk mozgásban

A testedzés jelentős kedélyjavító és stresszoldó hatást képes kifejteni. Kutatások százai igazolják, hogy egy kis izzadás sokat segíthet a depresszió elleni küzdelemben.

3. Étkezzünk helyesen

Miközben odakint esik az eső vagy a hó, fúj a szél, jó ötletnek tűnhet megenni pár frissen készült süteményt még melegében, az egyszerű szénhidrátok és a cukor azonban megdobják a vércukorszintet az agyban, ezáltal leterhelve azt - a hangulatunkkal együtt. Ezért tehát érdemesebb gyümölcsöket, zöldségeket, omega-3 zsírsavakban gazdag ételeket, proteineket és összetett szénhidrátokat fogyasztani. Ezek ugyanis segítenek megfelelő szinten tartani az energiaszintünket, azon keresztül pedig a kedvünket is.

Íme, egy lista azokról az ételekről , amelyek nagy mennyiségben tartalmaznak omega-3 zsírsavakat.

4. Szakítsunk időt a barátainkra

Kutatások igazolják, hogy a barátokkal töltött idő segít leküzdeni a stresszt, a valahova tartozás érzését nyújtja és jóleső érzéssel tölt el. A társaságban való időtöltés, a hobbik és általában minden olyan tevékenység, amelyet élvezünk, bizonyítottan emelik a morálunkat. Különösen ajánlott az ilyesmi tehát azoknak, akik depresszióval küzdenek.

Forrás: huffingtonpost.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.