Ha magas a vérnyomása, nem tud tanulni

Egy nemrég készült tanulmány arról számolt be, hogy a magas vérnyomással vagy más néven hipertóniával küzdő gyerekek háromszor-négyszer nagyobb valószínűséggel küzdenek tanulási nehézségekkel, mint azok, akiknek nincs ilyen betegségük.

A kapott eredmények attól függetlenül helytállóak voltak, hogy a gyerekek szedtek-e valamilyen gyógyszert figyelemzavar ellen, amely mellékhatásként okozhat magas vérnyomást. A tanulmány kiemelte, mennyire fontos időben felismerni a gyerekeknél a hipertóniát, és kideríteni, mennyiben hat ez az állapot az agyukra. Gyermekkorban a magas vérnyomás nem gyakori, amerikai gyerekek nagyjából négy százalékánál diagnosztizálnak hipertóniát, de valószínűleg azért ennél többeket érint a betegség.

"Az orvosoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy egyre gyakoribb a magas vérnyomás a gyerekek közt" - mondta Heather R. Adams a New York-i University of Rochester neuropszichológusa. Adams és munkatársai nagyjából kétszáz, tíz és tizennyolc év közötti olyan gyereket vizsgáltak meg, akik magas vérnyomás miatt már orvosi ellenőrzés alatt álltak. Körülbelül a gyerekek felének volt hipertóniája, akiknek 28 százaléka tanulási nehézségekkel is küzdött, míg a többieknek csak a kilenc százalékánál fordult ez elő. A kutatók még nem tudják, a két dolog pontosan hogyan függ össze, de egyes feltevések szerint a hipertónia hatással van az agy véredényeire, ami viszont az agyban történő véráramlást befolyásolja.

Forrás: Medipress hírszolgálat
Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!