Forradalmi újítás a fogyókúrákhoz: vibráló kapszulával kísérleteznek

A diabétesz-gyógyszer után itt az új fogyókúrás csodaszer.


Enni jó, hízni viszont nem szeretnénk: ez az állandó dilemma. A MIT kutatói erre alapozva álltak elő egy új fogyókúrás szerrel, ami enyhe rezgéssel csapja be a gyomorban levő receptorokat, amelyek ezt akként érzékelik, mintha az érintett már eleget evett volna, és megtelt a gyomra - írja a Telex a technologyreview.com nyomán. Az agy pedig olyan hormonokat szabadít fel, amik a jóllakottság érzését nyújtják. A kapszula akkora, mint egy szokásos tabletta, és félórával étkezés előtt kell bevenni – végül természetes úton távozik.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Eddig csak sertéskísérletben próbálták ki – az egyedek negyven százalékkal kevesebbet ettek a hatására.

A teljesen újszerű elgondolásra építő szer ráadásul nem is lesz elérhetetlenül drága – ígérik a kutatók, kevesebbe kerülhet például, mint az a diabétesz-gyógyszer, amit egyre többen szedtek súlycsökkentés céljából.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!