Felfedték a Parkinson-kór egyik legnagyobb rejtélyét

A tudósok felfedeztek egy agyi áramkört, amely a járást felügyeli. Ez pedig új irányt adhat a Parkinson-kór gyógyításának.

Az agy két legrejtélyesebb régiójának is kiderült a titka. A Gladstone Intézet új kutatásai ugyanis felfedeztek egy speciális idegi áramkört, amely a járásért felelős, és megállapították, hogy a Parkinson-kór esetében az áramkör bemenete megszakad. Ez az oka, hogy a járás a legnagyobb kihívássá válik a Parkinson-kóros emberek számára.

A betegség kimeríti a dopaminkészleteket a bazális ganglionokban, egy fontos agyi régióban, amely részt vesz az alapvető viselkedés, így a mozgás, a tanulás, a jutalmazás és a motiváció folyamataiban.

Egy kanadai tanulmány szerint a Parkinson-kórban szenvedő beteg érintett agysejtjei kimerítik magukat és idő előtt kiégnek, akár egy túlhajtott motor. A kutatók szerint ez segíthet megmagyarázni, hogy a betegség miért csak az agy bizonyos részét érinti. Kattintson! A Parkinson-kórnál felborul az egyensúly a bazális ganglionok két ingerületi útja – az „indulj” és a „stop” – között. Ezek az utak rendszerint zökkenőmentesen működnek együtt, hogy ellenőrizzék helyváltoztatást, de a Parkinson-stop útvonal felülkerekedik az „indulj” útvonalon, ami megnehezíti a mozgás kezdeményezését. Az egyensúlytalanság kifejlődése e két útvonal között rejtély maradt egészen mostanáig.

A felfedezéssel új irányt vehet a Parkinson-kór gyógyítása

A Neuron folyóiratban megjelent cikk szerint, az Anatol Kreitzer vezette tudóscsapat a Gladstone-ban, felfedezte, hogy a dopaminszint csökkenése félrekommunikálást okoz a bazális ganglionok és a másik régió, az úgynevezett talamusz között. Az utóbbi agyi terület gondoskodik a szenzoros információk bekapcsolásáról az agyba.

Ez a rossz kommunikáció az inger bejutásának elvesztését eredményezi a talamusz „indulj” útvonalán, s ezzel megzavarja mozgást. Parkinson-kóros egereken blokkolva a kapcsolatot a két régió között, visszafordították az egyensúlytalanságot a „stop” és az „indulj” utak között, s ezzel egyben helyreállították a normális viselkedést is.

„Ez a tanulmány erős bizonyíték a mechanizmusra, amelyben a stop-útvonal az indulj-útvonal fölé kerekedik a Parkinson-kór esetében. Az eredményeink bevonják a betegség kifejlődésének vizsgálatába a talamuszt, azaz egy olyan agyi területet, amely viszonylag kevés figyelmet kapott a Parkinson-kutatások során" – közölte a tanulmány vezető szerzője, Philip Parker.

„Számos tanulmány célzott rá, hogy a Parkinson-kór kezelésében szerepet kellene kapnia a talamusz mély agyi stimulációjának, de az agyi régió szerepe a betegségben nem volt megalapozott. Az eredményeink végre tiszta képet adnak arról, hogy a talamusz hogyan teheti kiegyesúlyozatlanná az idegpályákat, és nyomhatja el a mozgást ebben az állapotban” – tette hozzá Dr. Kreitzer.

Forrás: News Wise

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!