Felfedezték az unalom ötödik típusát

Az unalom bonyolultabb, mint hinnénk. A szakértők már eddig is négy válfaját különböztették meg, most pedig az ötödik típusát is felfedezték. Az eredmény az iskolai és munkahelyi koncentrációs zavarokban szenvedő embereken segíthet.

A szakértők már eddig is ismerték a közömbös unalmat (ellazultság és zárkózottság), a kalibráló unalmat (bizonytalanság és fogékonyság a változásra), a kereső unalmat (nyugtalanság és a változás aktív keresése) és a reagens unalmat (motiváció egy helyzet alternatíváinak felkutatására). A most felfedezett ötödik típust apatikus unalomnak nevezték el, amit tehetetlenségként definiálnak.

A közzétett tanulmányban a kutatók azt írják, hogy mindenki csak egyet részesít előnyben az öt unalomtípus közül. A szakértők úgy vélik, hogy ha sikerül meghatározni, mely típust tapasztalja meg egy adott személy, az segíthet a figyelemzavarok, a gyenge tanulási készségek, a munkahelyi nehézségek és a hasonló problémák kezelésében.

Tudta, hogy az unalomnak több fajtája is van?

A Müncheni, az Ulmi és a Konstanzi Egyetemek, valamint a New York Városi Egyetem és a montreali McGill Egyetem szakértői közös kutatásuk során fedezték fel az unalom ötödik típusát, miközben a négy ismert típus hatásait vizsgálták.

A tanulmány szerzője, Dr. Thomas Götz, már hét éve kutatja az unalom hatásait a mindennapi életünkre. Kimutatta, hogy az unalom különböző válfajai eltérő fizikai és érzelmi reakciókhoz vezetnek, így az emberek az ingerlékenységtől a szorongáson át egészen a nyugalomig a legkülönfélébb hatásokat megtapasztalhatják.

A mostani, 143 diák részvételével két hétig végzett kutatásból az derült ki, hogy az emberek többsége nem váltogat az unalom típusai között, hanem személyiségétől függően többnyire egy bizonyos típusa hat rájuk. Az apatikus unalmat viszonylag sokan, a résztvevők 36 százaléka tapasztalta, így ez tűnik a leggyakoribb típusnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.