Érdekes dolog derült ki az omikron variánssal fertőzöttekről

A koronavírus omikron variánsával az Egyesült Királyságban nemrégiben megfertőződöttek kétharmada állítja, hogy korábban már átesett a fertőzésen - derül ki egy kutatásból. Szakemberek szerint ebből az eredményből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az újrafertőződéses esetek számát illetően, mert a vizsgálatnak megvoltak a korlátai.

A SARS-CoV-2 vírus omikron variánsa - amit először november közepén mutattak ki Dél-Afrikában - pár hónap leforgása alatt letarolta a világot: sok országban csaknem teljesen kiszorította a korábban domináns delta variánst, és ma már ez okozza az újonnan regisztrált koronavírusos esetek legnagyobb részét. Az omikron variánsról az eddigi tapasztalatok alapján bebizonyosodott, hogy jóval fertőzőképesebb a korábbi változatoknál, és hatékonyabban képes kijátszani a védőoltások hatására kialakult immunvédelmet.

omikron variáns újrafertőződés
Még mindig sok a megválaszolatlan kérdés az omikron variánssal kapcsolatban. Fotó: Getty Images

Az Imperial College London REACT elnevezésű átfogó programja - elismert tudósok, klinikusok és kutatók segítségével - a koronavírus-járvány szigetországbeli alakulását monitorozza. A REACT keretében folyamatosan zajló vizsgálatokba eddig több mint 2 millió önkéntest vontak be.

Bizonytalan kétharmad

A legutóbbi kutatás során 2022 első két hetében százezer PCR-tesztet küldtek ki postán, amelyet az önkéntesek el is végeztek. Ezek közül körülbelül 3500 bizonyult pozitívnak. Ez a legmagasabb arány a járvány kezdete óta - írja a BBC Online. Szekvenálással a vizsgált minták csaknem mindegyikéből az omikron variánst mutatták ki. A pozitív tesztet produkálók kétharmada (64,6 százaléka) számolt be arról, hogy korábban már átesett a koronavírus-fertőzésen - volt pozitív PCR-tesztje - derült ki a kutatóknak visszaküldött adatokból.

Sokan megkönnyebbülten nyugtázzák, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az omikron variáns a legtöbb fertőzöttnél csak enyhe, megfázásszerű tüneteket okoz. Szakemberek azonban figyelmeztetnek: nem szabad megfeledkezni a hosszú COVID-ról, ami enyhe lefolyású megbetegedés vagy tünetmentes fertőzés után is kialakulhat.

Az eredményt azonban érdemes fenntartással kezelni, mert a vizsgálatnak megvannak korlátai. Egyelőre nem világos például, hogy a pozitív teszteredményt jelentő önkéntesek közül hányan voltak teljesen beoltva. Emellett, ahogy arra a BBC Online írása is felhívja a figyelmet, a legújabb, legérzékenyebb PCR-tesztek bizonyos esetekben egy korábbi fertőzés után hátramaradó vírusrészecskéket is képesek kimutatni, ami szintén torzíthatja a valós eredményt.

Egyre többet tudunk az omikron variánsról. De még mindig nem eleget

A kutatást végző szakemberek hangsúlyozzák: az önbevalláson alapuló eredmény ellenére nem világos, hogy a vizsgálatba bevont omikronos esetek közül ténylegesen mennyi lehetett az újrafertőződés . Ennek pontosabb megállapítására további vizsgálatokra van szükség. Az viszont egyértelműen kiderült, hogy mely társadalmi csoportoknál nagyobb az omikron variánssal való újrafertőződés esélye. Az egészségügyben dolgozók és a gyermekes családok nagyobb veszélynek vannak kitéve, ahogy a hátrányos helyzetben lévők és azok is, akik sokadmagukkal élnek egy háztartásban. A kutatás azt is megerősítette, hogy Nagy-Britanniában 2022 januárjában az omikron variáns szinte teljesen felváltotta a delta változatot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.