Érdekes dolog derült ki a villanypóznákról

Bizonyos kisméretű fajok szívesebben élnek a magasfeszültségű oszlopok közelében, mint a környező mezőgazdasági területeken - derült ki a Cseh Tudományos Akadémia gerincesekkel foglalkozó intézetének kutatásából.

Számos faj számára a póznák körüli talaj is népszerű hely a telelésre. A 20. század második felében intenzívvé vált mezőgazdaság hatására ugyanis erőteljesen csökkent a vadon élő állatok érintetlen élőhelyeinek területe, ami negatív hatással volt a rovarokra, a madarakra és az apróbb emlősökre.

áram, magasfeszültségű oszlop, villanypózna, kistestű állatok, madarak, telelés, túlélés
Villanypóznák segítik az állatok túlélését. Fotó: iStock

Veszély és menedék egyben

Megtizedelte az ember a madárvilágot - a részletekért kattintson ide!

Épp az intenzív mezőgazdaság biodiverzitásra gyakorolt hatását helyezte a középpontba Martin Salek, a friss tanulmány szerzője is. A magasfeszültségű póznák kérdéskörével néhány éve kezdett foglalkozni, amikor a ragadozómadarak elhullási arányát vizsgálta a póznákkal való összeütközés következtében.

"Észrevettem, hogy sokkal több egérlyuk van a póznák közelében, mint máshol" - magyarázta. Az elmúlt évben munkatársaival újabb kutatást végzett Csehországban, amely alátámasztotta az elméletét. Kiderült, hogy ezeken a területeken a téli hónapokban sokkal többféle - és gyakran veszélyeztetett - rovar-, madár - és apró emlősfaj él, mint a környező mezőkön.

Az áramellátó rendszer tehát gyakran halálos veszélyt jelent a madarakra, ám egyben menedéket is biztosíthat nekik és más fajoknak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.