Életmentés a mentők kiérkezése előtt

Elenyésző annak a veszélye, hogy akár egy hozzá nem értő is kárt okozzon valakiben azzal, hogy újraéleszti, pedig nem volna rá szüksége.

Egy friss amerikai kutatás szerzői szerint ezért a mentésirányítóknak, akik a segélyhívó számra beérkező hívások után a helyszínre küldik az orvosi segítséget, meg kell kérniük a hívót, hogy kezdje meg az újraélesztést.

Dr. Thomas Rea, a Washingtoni Egyetem docense és munkatársai 1700 olyan felnőtt aktáit tekintették át, akik a King megyei segélyhívó rendszeren keresztül részesültek újraélesztésben 2004 és 2007 között. 55 százalékuknál valóban fennállt szívmegállás, míg 45 százalékuknál nem; utóbbiak mintegy felét járókelők kezdték újraéleszteni. Az eredmények szerint csak apróbb sérülések történtek: enyhébb sérülés 9-11 százalékban, mindössze 4 törés, ebből 3 a mellkas-kompressziók, egy pedig a beteg megfelelő helyzetbe fektetése során következett be. Az eredményeket a Circulation c. folyóirat decemberi online kiadásában publikálták.

"A legfőbb tanulság, hogy ha egy jó szándékú járókelő elkezdi az újraélesztést, pedig nincs szívmegállás, semmiféle bajt nem okoz vele" - mondta dr. Michael Sayre, az Ohio Állami Egyetem sürgősségi orvostani docense. A King megyei diszpécserek két egyszerű kérdéssel döntik el, hogy kell-e újraéleszteni: eszméleténél van-e a sérült, illetve normálisan lélegzik-e? Ha mindkét kérdésre nem a válasz, a diszpécser megkéri a hívót, hogy fektesse az illetőt hanyatt kemény alapra, majd a mellbimbók között nyomja be a mellkast a kezével 2-4 cm mélységben, miközben együtt számolnak hangosan. Mindezt addig folytatja, amíg a mentő a helyszínre nem ér.

Sayre szerint King megyében kiemelkedően jó a szívrohamok sürgősségi ellátása, többek között azért, mert "a segélyhívó központokban sokszor túlságosan udvariasak a telefonálókkal szemben, míg King megyében sokkal rámenősebben utasítják a hívókat az újraélesztés megkezdésére".

Forrás: Medipress hírszolgálat
Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!