Elbutulásra figyelmeztethet a számítógépünk

Az idősebbeket gyakran a számítógép használata figyelmezteti a demencia korai jeleire - derült ki egy új kutatásból.

A Marylandi Egyetem tudósai szerint egy, a gépelési mintákat elemző szoftver segítségével észlelhetők a korral járó kognitív problémák és a degeneratív betegségek, például az Alzheimer-kór első tünetei. A korai diagnózis és kezelés csökkenti vagy késlelteti a súlyos károsodásokat.

Lisa Vizer és munkatársai leírták, hogy egy adott ember gépelésének ritmusa egyedi és időben viszonylag állandó, de megváltozhat, amikor stressz alatt állunk. A tudósok azt szerették volna meghatározni, hogy észlelhető-e egy kognitív vagy testi probléma által kifejtett lelki stressz. 24 olyan önkéntest toboroztak, akik átlagban 12 év gépelési tapasztalattal rendelkeztek. Néhány gyakorlat, többek között egy e-mail megírása tetszőleges témában után kognitív (nehéz matematikai feladatok), majd testi (kimerítő testmozgás) stressznek tették ki őket és újból gépelniük kellett.

A kutatók összehasonlították, meddig tartott lenyomni egy-egy billentyűt, milyen hosszúak voltak a szavak és milyen nyelvezetet használtak. Kiderült, hogy a kognitív stressz több változást hozott a gépelés karakterisztikájában, míg a testi stressz főleg a nyelvhasználatra volt hatással. Ez alapján kifejleszthetők olyan szoftverek, amelyek a hosszú távú változást figyelve javasolják használójuknak, forduljanak orvoshoz.

A tanulmány az International Journal of Human-Computer Studies folyóiratban jelent meg.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!