Egyre közelebb az örök fiatalság elixírjéhez?

Már próbálkoztunk sok mindennel az elmúlt évezredek folyamán: füvekkel, varázsporokkal, speciális kivonatokkal - eddig egyik sem hozta el az örök fiatalságot, de még az egészségben eltöltött, hosszú életet sem. De vajon létezhet-e az "élet vize"?

A telomereket a telomeráz nevű enzim képes meghosszabbítani, azaz további osztódásokat lehetővé tenni. Testi sejtjeinkben normális esetben csak embrionális korban van jelen a telomeráz, de a tumorsejtek 90 százalékában újra megjelenik. Ha ezt az enzimet gátolni tudnánk, a tumorsejt öregedését, majd elhalását is el tudnánk érni. 2009-ben ezen folyamatok kutatásáért vehette át három tudós az orvosi Nobel-díjat.Talán mindannyian fel tudjuk idézni, mit szoktak nyilatkozni azok a szerencsés nagymamák és dédpapák, akiket a 100. születésnapjukon köszöntenek rokonaik és barátaik a média nagy nyilvánossága előtt. A legtöbben annyit válaszolnak a riporter és a polgármester kérdésére, hogy titkuk egészen egyszerű: a derű, az egészséges étkezés, a dolgos, munkás évtizedek és a szerencsés génállomány segített megőrizni fiatalságukat, a viszontagságos történelmi események ellenére is.

Ha egyszer sikerülne megfejteni a titkaikat, és tényleg rájönnénk, hogy tudunk beavatkozni az öregedési folyamatokba, nemcsak a ráncosodással számolhatnánk le örökre, de olyan betegségekkel is, melyek az életkor előrehaladtával sújtják az emberiséget. Az alábbiakban három megközelítést vizsgálunk meg, melyek kisebb-nagyobb sikerrel lehetnek segítségünkre az életkorral és a szükségszerű öregedéssel vívott örökös (szélmalom)harcban.

A kromoszómák elkopnak

Az öregedés nem egy hirtelen bekövetkező folyamat, hiszen egyes szöveteink, szerveink, illetve a testünket szabályozó mechanizmusok sem egyszerre kezdenek el öregedni. Tudjuk már évtizedek óta, hogy a fentebb is említett mechanizmusok mögött bizonyos gének aktivitása sejthető, azaz ezen gének, illetve az általuk kódolt információk nagyban befolyásolják az öregedés sebességét. A jelenséget számos elmélettel próbálták már magyarázni, ezek közül az egyik legfrissebb, legfelkapottabb és talán legtöbbet vizsgált az teloméra-elmélet.

Számtalan antioxidánsról bebizonyosodott, hogy érdemben használható a ráncok, a betegségek és az életkorral szemben vívott harc során. Legismertebb talán a piros szőlő héjában található rezveratrol, de néhány vitamin (például az A-, C- és D-vitamin, hasznukat a szépségiparban is felismerték) és ásványi anyag (szelén, magnézium, cink, mangán, réz) is antioxidánsként működik. Mit is takarhat a furcsa elnevezés? A sejtek élettartamát nagyban meghatározza az, hogy a kromoszómák végein mekkora azoknak a speciális szakaszoknak, az úgynevezett telomerák hossza, melyeket nagyon leegyszerűsítve nevezhetünk a kromoszómák "védőkupakjának" is. - A DNS a sejtekben kromoszómákba rendezve helyezkedik el, ezek az osztódás bizonyos szakaszában összetömörödnek, ekkor veszik fel a klasszikus kromoszómaformát. Az osztódás során azonban a kromoszómák rövidülnek, tehát 'kopik' a telomerrégió. Bizonyos számú osztódás után a kromoszómák végei oly mértékben elkopnak, hogy az már a sejt működését korlátozza - magyarázza Kónya Márton, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum biológusa, aki hozzáteszi, természetesen emiatt a jelenség miatt van az, hogy a sejtek folyamatosan öregszenek, és 30-50 osztódás után - miután a telomerek egy kritikus "rövidséget" elérnek - egyszerűen elhalnak.

Nem nehéz rájönni, hogy itt lehet a titok, de legalábbis a fiatalság nyitja: ha valamilyen módon befolyásolni tudnánk a telomerek hosszát, egészen egyszerűen bele tudnánk avatkozni ennek a biológiai számlálónak a működésébe, ami tulajdonképpen méri, hányszor is osztódott már egy sejt, és még hányszor fog, mielőtt meghal. - Maga az öregedés tehát a sejtek pusztulásának, az osztódó képességüknek az elvesztésével magyarázható. Az osztódóképesség csökkenése miatt lassul például a sérülések utáni regeneráció is az évek múlásával: míg egy kisgyerek sérülése napok alatt begyógyul, ugyanez a felnőtteknél hetekbe is telhet - próbálja a genetikus kérdésünkre közelebb hozni a jelenséget.

Az üdvözítő, "instant" fiatalsággal kecsegtető megoldás ebből a megközelítésből nézve még távoli: jelenleg ugyanis nincs olyan génterápiás eljárás, amellyel az emberi sejtekbe megfelelő hatékonysággal telomerázt lehetne bevinni.

Gyökfogók: reális megoldás a harcban

Az elméletek közül a hétköznapokban és a tudományos életben nagyobb figyelmet kapnak a szabadgyökök is, melyek szervezetünk öregedését gyorsíthatják.A bennünk zajló folyamathoz ugyanis oxigénre van szükségünk: ahhoz, hogy legyőzzük a stresszt vagy, hogy fel tudjuk venni a harcot például az UV-sugárzással szemben. Azonban minden ilyen folyamat során szabadgyökök keletkeznek, melyek egészségünkre és szervezetünk működésére is hatással vannak.

Amennyiben azonban az élő szervezetben, illetve a táplálékban található, természetes vagy mesterséges vegyületekből, az antioxidánsokból ilyenkor elegendő van jelen, akkor ezek megvédhetnek bennünket a fentebb említett folyamatoktól, így támogatják védekező képességünket, lassíthatják az öregedési folyamatokat.

Nem véletlen tehát, hogy a táplálkozástudományi szakemberektől kezdve a bőrgyógyászokig mindenki isteníti az antioxidánsokat : előnyös hatásaikat kihasználják a kozmetikai ipar termékei ugyanúgy, mint a táplálékkiegészítőket gyártó cégek.

Kíváncsi az öregedést késleltető harmadik megközelítésre, az anti-agingre? Keresse a nők Lapja Egészség 2012. szeptemberi számát az újságárusoknál, vagy fizessen rá elő a Sanoma Magazincentrumában !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.