A plutóniummérgezés komoly dolog, erről a világ Index.hu számolt be.
Az amerikai atombomba kifejlesztését és megépítését célzó Manhattan-terv egyik fontos része volt, hogy tudományosan feltárják a sugárzás emberi testre gyakorolt hatását. A cél az volt, hogy megállapítsák, milyen sugárdózis mellett lehet még biztonságosan dolgozni, és megfigyeljék, hogyan bomlik le a szervezetben, illetve hogyan halmozódik fel a csontokban a sugárzó anyag. Az első állatkísérleteket 1944-ben végezték el, majd a következő év tavaszán eljött az embereken végzett tesztek ideje is. Ekkor nagyjából két hónappal voltunk az első kísérleti atomrobbantás, a Trinity teszt, és hárommal Hirosima elpusztítása előtt.
Albert Stevensről úgy gondolták, hogy végstádiumú gyomorrákban szenved, s az orvosok már lemondtak róla. Így esett rá a választás, s 1945. május 14-én 0,2 mikrogramm plutónium-238, és 0,75 mikrogramm plutónium-239 izotópot kapott egy injekcióban, anélkül, hogy elárulták volna neki, mivel oltják be. A szervezete ezáltal utólagos becslések szerint a következő 21 évben összesen 64 sievert sugárdózist kapott. Ez megfelel a következőknek:
▪ 3,2 millió mellkasröntgen sugárterhelése
▪ Az éves egészségügyi határérték 1280-szorosa az atomerőművekben dolgozóknál
▪ A baleseti mentésben résztvevők számára megengedett határérték 250-szerese
▪ A közvetlen egészségügyi hatások megjelenésével járó határérték 25-szöröse
▪ A halálos adag 10-30-szorosa
Azonban Stevens ahelyett, hogy 10 percen belül meghalt volna még 21 évet élt, és 79 éves korában szívroham vitte el. Mindvégig azt gondolta, hogy a rákból a kísérleti kezelés gyógyította ki. Az esete azóta is páratlan, s a tudomány azóta is értetlenül áll a történtek előtt.
További részletekkel az Index.hu cikke szolgál.
