Bűntudat helyett örömöt érez, aki csal

A hagyományos felfogás szerint aki csal vagy hazudik, utána megbánást, bűntudatot érez - legalábbis ebben reménykedünk. Kiderült azonban, hogy sokan kifejezetten élvezik, ha csalhatnak, ez ugyanis feldobja őket.

Egy most megjelent kutatásban a nemzetközi szakértői csapat arra volt kíváncsi, milyen érzéseink vannak egy őszintétlen, etikátlan tett után. A kísérletben mintegy 1000 önkéntes vett részt, akiknek az életkora 20 és 30 év között volt.
A résztvevőknek hat kísérletben kellett részt venniük. Minden kísérletben többféle fejtörőt kellett megfejteniük. A kísérlet előtt és után is be kellett számolniuk az érzéseikről. A kísérletek során többször is biztosítottak lehetőséget az önkénteseknek arra, hogy csaljanak.

Örömöt okoz a csalás?

Örömet okoz a csalás?


Az előzetes elképzeléssel ellentétben a legtöbb csaló nem megbánást, bűntudatot érzett, hanem boldogságot és örömöt. "Ha valami olyat teszünk, ami másnak rossz, akkor nem bűntudatot érzünk, mint azt korábban hittük, hanem örömöt" - mondta Nicole Ruedy, a kutatás vezető szerzője. "Ez a feldobottság különösen akkor jellemző, ha nem okozunk közvetlenül kárt másoknak a tetteinkkel."

Ruedy szerint a jó érzések olyannyira számítanak az embernek, hogy még akkor is kész etikátlanul viselkedni, ha a tét igen kicsi. A szakemberek most arra próbálnak választ találni, az etikátlan viselkedésből eredő feldobottság elegendő motivációt jelent-e arra, hogy újra és újra megismételjük az adott cselekedetet.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban szombaton délelőtt tovább csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag