Belehalunk, ha túl sokat eszünk

Egy ízletesebb lakoma után olykor úgy érezzük, hogy majd szétreped a gyomrunk. Valóban lehetséges ez?

Enni mindnyájan szeretünk, bizonyos emberek azonban hajlamosak ezen a téren is túlzásba esni. A probléma az emberiséggel egyidős: nem véletlenül került be a bibliai hét fő bűn közé a torkosság, napjainkban pedig a féktelen evés a fogyasztói társadalom eltorzultságának metaforájává vált. Ennek szélsőséges típusai az elsősorban az Egyesült Államokban népszerű evőversenyek, ahol a résztvevők szinte rosszullétig tömik magukba az ételeket. Sokunk számára viszont már egy kiadósabb ebéd is elég, hogy úgy érezzük, szinte halálra ettük magunkat. De valóban lehetséges ez? Az Index utánajárt.

A túlevés így kerülhető el Nehéz megállni, hogy a baráti és a családi összejövetelek során ne együnk jóval többet a kelleténél. Ha szeretnénk ezt elkerülni, akkor érdemes kipróbálni az alábbi módszereket !

Meddig tágíthatjuk a gyomrunkat?

Gyomrunk nagyon erős és rugalmas izomszövetből épül fel, emiatt könnyen tágul. Gasztroenterológusok szerint elméletileg mégsem lehetetlen - de szerencsére a gyakorlatban nagyon ritka -, hogy valaki addig egyen, hogy megreped a gyomorfala. Befogadóképessége alapból nagyjából másfél-két liter - tehát ennyit elfogyasztva érezhetjük a jóllakottságot -, de 3-4 literesre is képes kitágulni. Kórboncnokok mértek már 12 literest is, igaz, ez az ember valóban belehalt az elfogyasztott ételmennyiségbe. A gyomor tágulási kapacitása és mérete egyébként nem függ össze a testalkattal, ezért előfordulhat, hogy egy vékonyabb testalkatú ember egyszerre többet tud befalni, mint egy testesebb.

A gyomrunk rugalmas, de csak egy bizonyos mértékben tud kitágulni
Gyomrunk rugalmas, de csak bizonyos mértékben tud kitágulni

Ahogy a gyomor telítettsége kezd közeledni a maximális szinthez, védekezőmechanizmusként a szervezet bekapcsolja a hányingert , és így igyekszik kiüríteni a túlterhelt gyomrot. Ez tulajdonképpen veszélyesebb, mint a túlevés, és könnyebben bele is lehet halni. A sok erőltetett nyelés, majd a hányás következtében ugyanis megrepedhet a nyelőcső: ezt hívják Boerhaave-szindrómának.

Bizonyos betegségben - az úgynevezett Prader-Willi-szindrómában - szenvedőknél kimondottan magas a halálra evések száma. Ők ugyanis egy genetikai hiba miatt sosem érzik jóllakottnak magukat, az éhségérzetet kikapcsoló mechanizmus ugyanis nem működik megfelelően. A betegek gyakorlatilag folyamatosan éhesek, és addig esznek, amíg étel van előttük. A halálra evés másik típusa, ha egy éhező hosszas kihagyás után tér vissza a normál étrendre. Ők sem abba halnak bele ugyanakkor, hogy gyomruk szétrobban, hanem abba, hogy a hirtelen megnövekedett inzulinszint más folyamatokat is beindít, amelyek az amúgy alultáplált szervezetet teljesen kimerítik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!