Barátokkal ezért ne menjünk étterembe

A társaságunkban ülők választása jelentősen befolyásolja, hogy milyen ételt kérünk egy étteremben - derült ki egy új dél-koreai kutatásból.

Mennyivel eszünk többet egy étteremben, mintha otthon főznénk inkább? Részletek itt.

A Szöuli Állami Egyetem kutatói által készített tanulmány eredményei szerint az emberek hajlamosabbak zsíros, cukros ételeket és italokat rendelni a pincértől, ha az ebéd- vagy vacsorapartnerük szintén ilyen jellegű fogásokat választ. Ennek nagyon gyakran az az oka, hogy nem szeretnék, ha a partnerüknek szégyenkeznie kellene a választása miatt, illetve bűntudata lenne , amiért egészségtelenebbül táplálkozik. Kiderült továbbá, hogy ez a fajta empátia különösen erősen jelentkezik, ha az illető túlsúllyal küzd: ilyenkor fokozott ügyelünk arra, hogy még véletlenül se hozzuk szégyenbe.

Az asztaltársaságtól is függ, mit rendelünk egy étteremben
Az asztaltársaságtól is függ, mit rendelünk egy étteremben

Hallgatókat figyeltek meg

A kutatók az egyetemi kantinban étkező hallgatók ételvásárlás után kapott blokkjait hasonlították össze. Felfedezték, hogy azok, akik egyedül ültek asztal mellé, fele-fele arányban választottak egészséges és kevésbé egészséges ételeket. Ezzel szemben azok, akik társaságban étkeztek, illetve másodikként rendeltek, 80 százalékban egészségtelen ételt kértek, amennyiben a partnerük is így tett.

Különösen azok bizonyultak hajlamosnak erre, akik egy barátjukkal érkeztek az étterembe. Többségük azt állította, hogy azért döntött - társát követve - a kalóriadús menü mellett, mert nem szeretett volna bűntudatot kelteni a másikban az ételválasztása miatt. Ugyanakkor a kísérlet résztvevőinek nagy része úgy nyilatkozott, hogy ha olyasvalakivel kellene együtt enniük, akit nem vagy kevésbé kedvelnek, akkor nagyobb valószínűséggel hallgatnának a saját vágyaikra.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

Reggel, délelőtt lehetnek felhősebb tájak is, de emellett is többórás napsütés várható szinte országszerte. Estétől északnyugat felől ismét megnövekedhet a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szél helyenként megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.