Az emberek sokáig nem látták a kéket

Érdekes tényre hívja fel figyelmünket egy filológiai kutatás: az ősi nyelvekben nem található szó a kék színre, se a görögben, se a kínaiban, se a japánban, se pedig a héberben. És ha nem létezett szó a színre, az bizonyítékként szolgálhat arra, hogy ezt a színt bizony sokáig nem is látták.

Először William Gladstone kutató figyelt fel 1858-ban arra, hogy az Odüsszeiában teljesen más színeket kapnak a tárgyak: a tenger borsötét, a méz zöld, a vastárgyak és a birkák pedig lilás árnyalatúak. Emiatt kezdte el összeszámolni, hogy az egyes színeket Homérosz hányszor említi: a feketét csaknem kétszázszor, a fehéret mintegy százszor említi, de a többi színre meglepően keveset hivatkozik: a vöröset 15-nél is kevesebbszer, a sárgát és a zöldet pedig tíznél kevesebbszer említi.

Gladstone más ősi görög szövegeket is megvizsgált és meglepve tapasztalta, hogy a kék sehol sem szerepel, mintha a szó nem is létezett volna – mintha a görögök egy színtelen, erősen fémes, fekete-fehér világban éltek volna, amibe néha bevillant egy kis vörös vagy sárga – hangzik el a Radiolab podcast legújabb epizódjában.

Hallottunk már olyanokról, akik színtévesztők vagy színvakok: ők kevesebb színt látnak sokunknál. De mi van azokkal, akik több színt látnak, vagyis 100 milliót? Ők tetrakrómok és többnyire nők. Gladstone kutatását egy Lazarus Geiger nevű filológus folytatta: ő az izlandi regéket, a Koránt, ősi kínai történeteket, illetve a Biblia héber nyelvű változatát is megvizsgálta. A hindu védikus szövegekkel kapcsolatban említette azt, hogy ezen szövegek több mint tízezer sor hosszúak és hosszasan foglalkoznak a mennyországgal. Számos leírás olvasható tehát ezekben, amelyek az éggel kapcsolatosak: tudjuk azt, hogy milyen vörös a hajnal, milyen a villámlás , milyenek a felhők, csak éppen egyetlenegy dolgot nem említenek: azt, hogy az ég kék.

Az emberek sokáig nem is látták a kék színt

Geiger ezt követően kezdte el vizsgálni, hogy a “kék” szó mikor jelenik meg a nyelvekben és furcsa mintázatot figyelt meg. Minden általa kutatott ősi nyelvben volt szó a feketére és fehérre, vagy a sötétre és a világosra, a következő szó, ami megjelent az általa vizsgált nyelvekben (az ősi szövegek alkotásának időpontjának sorrendjét figyelembe véve), a vörös volt, ezután érkezett a sárga és a zöld (bár ezen kettő sorrendje egyes nyelvekben megcserélődött), az utolsó megjelenő szín pedig a kék volt. (Érdekes módon az egyetlen ősi kultúra, amelynek nyelvében megjelenik a kék, az az egyiptomi volt: egyúttal ők azok, akik tudták, miként kell kék ruhafestéket gyártani.)

A kérdés adja magát: ha nem volt szó a nyelvekben a kék színre, akkor az emberek nem is látták azt?

Azt természetesen nem tudhatjuk, hogy Homérosz szemei mit láttak, csak feltételezéseink lehetnek. Ezekre adhat egyfajta választ a brit Jules Davidoff kultúrpszichológus kutató vizsgálata, aki Namíbiában vizsgálta meg a himba törzset. Ezen törzs nyelvében nincs szó a kékre, illetve nem különböztetik meg egymástól a kék és a zöld színt.

Amikor egy kísérlet során mutattak nekik 11 zöld négyzetet és 1 kéket, a legtöbben nem látták ezek között a különbséget. Akik igen, azoknak sokkal több időre volt szükségük ahhoz, hogy meglássák, mi a “meglepő” a vizsgálandó képen. Ugyanakkor a himba törzs tagjainak sokkal több szava van a zöld szín különféle árnyalataira. Davidoff annyit tudott elmondani ezzel kapcsolatban, hogy véleménye szerint ha nincsen szavunk egy színre és ezzel nem különítjük el fejben a többi színtől, sokkal nehezebb felfogni és azonosítani azt, hogy mi az egyedi benne, hiába látjuk szemünkkel a hullámhosszok közti különbséget.

A témával kapcsolatban több érdekességet hallhatunk még a Radiolab podcast Colours című epizódjában.

Forrás: www.businessinsider.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.